Ferenczy Károly a magyar festészet stílus-és iskolateremtő mestere. Az ő érdeme, hogy Nagybányából stílusfogalom lett és át tudta alakítani a magyar festészet jellegét. Eleinte őt is vonzotta a finom naturalizmus. Hároméves párizsi tanulmányútja után a gyöngyházas, világos színek, a finom rajz, a leíró ábrázolásmód és a keresett dekomponáltság jellemezte képeit: Leányok virágokat gondoznak, Kődobálók.
Annak ellenére, hogy formanyelve a naturalizmus stílusköréhez kapcsolódott, a társadalmi szerepvállalás már ekkor is távol állt tőle. Hollósy körével ellentétben úgy érezte, hogy anakronizmus lenne a nemzeti művészet megteremtését tűzni ki célul. Ezzel szemben ő az első magyar festő, aki a vizualitás öntörvényűségéhez, a magukra vonatkoztatott festői valóságok önálló értékének az elvéhez, a l'art pour l'art elvéhez eljutott
Első önálló korszakát a nagybányai művésztelep megalakulásának évétől, 1896-tól számítják. Először Ferenczy is részt vett a Kiss József-versek illusztrálásában: Daphnis és Chloé. Illusztrációi finom rajzú, dekoratív kompozíciók és a szecesszió szellemének megfelelően stilizáltak: Nápolyi emlék.
A szecesszió azonban csak közjáték számára. Vallásos természetélménye és lírai érzékenysége a nagybányai élmények hatására nagyméretű kompozíciók ihletőjévé vált. Ez az élmény mélyebb és összetettebb volt annál, hogy az egyszerű természeti motívum, látványkivágás megfestésével ki lehetett volna fejezni. Ezért választott eleinte az egyébként ateista Ferenczy bibliai témákat. Ezek elveszítették elbeszélő jellegüket és a festő tájélményét közvetítő eszközökké váltak. A töredékesen megmaradt Hegyibeszéd indította az új stílusú képek sorát. Utána a mély tónusok, zöldek közt felsejlő színek által uralt látomásszerű képek egész sora következett: Három királyok, Józsefet eladják testvérei, Izsák feláldozása. Az élmény kiváltója a természet volt, de az egyszerű látványt látomássá írta át és ezzel Ferenczy túllépet a leíró naturalizmuson. A belső érzésvilág és a látvány összefonódik ezeken a képeken.
Emberi és művészi alkatának egyik leglényegesebb vonása a tudatosság, a felmerülő kérdések tudatos elemzése volt Az első nagybányai években a panteisztikus tájélményt lírai formanyelv közvetíttette. A lírai élményt azonban nem lehetett már fokozni és az intuitív rácsodálkozást tudományos megalapozottságú megismerésnek kellett követnie. A festői kérdésekben társainál műveltebb Ferenczynek tudatosan szembe kellett néznie a plein-air problémakörével. Végül, a szabad levegő festői rögzítésével való próbálkozás közben, egy anyagelvű, szintetizáló impresszionizmusig jutott el.
1902-1906 között: a nagybányai korszakának második szakaszában, az impresszionizmus valőrproblémái foglalkoztatták. A szórt fény bontott lüktetése uralja az ekkor keletkezett képeit: Nyár, Tél. Természetértelmezése objektívebb lett és erősebben koncentrált a formai kérdésekre. Célja ekkor már több volt az egyszerű látványvisszaadásnál; ehelyett a látvány megkomponálására, tehát esztétikai minőségű átalakítására törekedett. "Kolorisztikus naturalizmus synthetikus alapon", fogalmazta meg a célját az 1903. decemberi gyűjteményes kiállítás katalógusában. A térre, testiségre inkább csak utaló, lényegében a síkra összevont foltok közti viszonyt elemezte és a foltok közötti kontrasztok, illetve a harmónia lehetőségét vizsgálta. Stílusára fokozott színhasználat és a motívumot összefogó zárt kompozíció volt jellemző: Festőnő, Márciusi est, , Október, Napos délelőtt. A fokozott intenzitású színfoltok ezeken a képeken nem elsősorban a természeti motívumot jelölik, hanem önálló plasztikai értékké, festői valósággá, egy autonóm esztétikai világ alkotóelemeivé válnak. A képek témája fokozatosan elveszítette jelentőségét. A festő eljutott a tiszta látványfestés, állapotfestés elvéhez.
Életműve lényegében lezárult ezzel. 1905-ben főiskolai tanár lett, Budapestre költözött, csak nyaralni járt Nagybányára. Utolsó képei összegezőek voltak: Kettős arckép, Nyilazók.