A századelőn a nagybányai művésztelepen tanult fiatalokat már nem elégítette ki a mestereiktől, Réti Istvántól, Ferenczy Károlytól, Thorma Jánostól elsajátítható plein air naturalizmus, hanem a korszak egyik legnagyobb hatású francia festője, Henri Matisse művészetének eredményeire figyeltek. Az alapítók közül leginkább Iványi Grünwald Béla művészete mutatta fel a frissebb irányzatok hatását (Nagybányai táj a Gutinnal, 1906).
1905-06 táján majdnem mindenki, szinte kötelezően megfordult Párizsban. Hazatérésük után műveiken a korábbi hangulati festészetet lassan-lassan felváltotta a tudatos képszerkesztés, a színek kiszámítottabb, ugyanakkor bátrabb használata. A kép felületén immár nem a harmóniát keresték, hanem a színek kontrasztjára építették fel kompozícióikat. Természetlátásuk megváltozott: a táj ábrázolása mellett a városi környezet témái is helyet kaptak. Czóbel Béla volt az, aki művészetében a legmesszebb ment, és 1906-ban Nagybányán is bemutatta harsány, szinte sokkoló erejű műveit (Festők a szabadban, 1906).
A kortársak által neoimpresszionistának, röviden neósnak nevezett irányzat követőivé olyan festők szegődtek mint Boromisza Tibor, Czigány Dezső, Dénes Valéria, Galimberti Sándor, Perlrott-Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor. Legtöbben csak időlegesen, pár évig dolgoztak Nagybányán, de Perlrott-Csaba Vilmos egészen a 30-as évekig hűséges látogatója volt a kolóniának (Falurészlet). Művészetében a kubizmus formarendjét és az expresszionizmus színes festőiségét hozta szintézisbe (Fürdőző fiúk, 1910 körül). Művészeti fejlődését tekintve még nála is következetesebb utat járt be Hollósy Simon egykori tanítványa, Ziffer Sándor. Barátja, Czóbel Béla javaslatára látogatott el Párizsba, majd Nagybányára, ahol haláláig élt és dolgozott. Ilyenformán Ziffer vált az újabb generáció meghatározó egyéniségévé, akinek a kezdeti francia, majd az első világháború alatt Berlinben edzett német expresszionizmusa még évtizedekig inspirálta a nagybányai művészeket (Vörös kapubejáró, 1908; A Morgó völgye, 1923).
A hazai kubizmus - Kmetty János (Fák, 1911 körül) és Szobotka Imre (Pipázó férfi, 1914 körül) mellett - legismertebb képviselői a Dénes Valéria - Galimberti Sándor házaspár volt.
A nagybányai tanultságú művészek csak későbbi időszakukban jutottak el a képfelbontás konstruktivista megoldásáig vagy az absztrakt festészetig (Tihanyi Lajos: Tristan Tzara arcképe, 1927). Galimberti Sándornak azonban a nagybányai városképi elemeket szabadon összeválogató képe (Nagybányai motívum, 1911) határpont a tényleges látvány és a spekulatív szerkezetesség között. Művészetének összegzése, a magyar festészet társtalan remekműve az 1914-15-ben készült Amszterdam című alkotása. Boromisza Tibor nemcsak festészetével, hanem személyes kiállásával, határozott hangú újságcikkeivel próbálta a kolónia vezetésének generációváltását előkészíteni. Az alapító mesterek szakmai tekintélye illetve a fiatalok nem egységes fellépése elszigetelte Boromiszát, akinek festészete így is fontos nagybányai főműveket eredményezett (Fürdőzők, 1909).
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a neósok készítették elő a talajt az 1908-09 táján megalakult első modern magyar művészcsoport, a Nyolcak fellépéséhez. A nagybányai művészek közül alapító tagjai voltak Czigány Dezső, Czóbel Béla, Tihanyi Lajos. A másik elágazás Kecskemét irányába mutat, ahol Iványi Grünwald Béla vezetésével 1909 után alakult meg a képzőművészeket és iparművészeket egyaránt befogadó művésztelep (Iványi Grünwald Béla: Kecskeméti piac télen, 1911).
Előző lapra