Kislexikon

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Z

alföldi festők: Az alföldi festők nem alkottak olyanformán művésztelepet, mint a szolnokiak, vagy a nagybányaiak. Tornyai János és Koszta József tanyáikra elvonulva, külön-külön, magányosan küszködve a kifejezési lehetőségekkel, a XX. sz. első két évtizedében létrehozták sajátosan magyar, senkivel, sőt egymással sem összetéveszthető expresszív festészetüket, mely tulajdonképpen a realizmus egy felfokozott kifejezőerejű, rendkívüli tömörségű változata. A Szolnokkal és Nagybányával kezdetben egyaránt kapcsolatot tartó Koszta 1902-ben Ferenczy Károly közvetlen hatása alatt festette árnyékos plein-airjét (Domboldalon), melyben találkozott a Szinyei Merse Pál és a Munkácsy Mihály-féle hagyomány. Később mély tüzű, kontrasztokkal teli, feszes ritmusú, és darabosan földszagú piktúrájában egyértelműen Munkácsy üzenetét folytatta. (Vihar előtt). Tornyai János paraszti világa már kezdetben is a Munkácsy-hagyományokból táplálkozott - Párizsban a mester tanácsaival is ellátta a hozzá forduló fiatalembert. Tornyai már-már monomániásan, a magyar paraszt szófukar állhatatosságával festette a kevés motívumot nyújtó végtelen lapály igénytelen részleteit a rájuk boruló hatalmas égbolttal, a legkülönbözőbb megvilágítás mellett. Képei így végtelenül egyszerű, tömör látleletek a sivár táj által is sugárzott kilátástalanságról, szegénységről. A székely Nagy István csak életének egy meghatározó periódusában kapcsolódott az alföldi festészethez, de annak egyik meghatározó egyénisége lett, tömör nyelvezete, hangsúlyozott szerkezetisége hatást gyakorolt a későbbi hódmezővásárhelyi festőkre is. Utóbbi városban és Szolnokon is a mai napig munkálkodnak festők, akik elődeik tradíciójának megújításán, kiteljesítésén dolgoznak.

all'antica építkezés: Tagozatépítés. Brunelleschi nevéhez fűződő, Firenzében kialakult építés- és kőfaragástechnika. A reneszánsz építészeti leírásokban, traktátusokban "ornamentum"-nak nevezett tagozatokat (ajtó-, ablakkeretezések, faltagoló elemek: pilaszterek, féloszlopok, párkányzatok) a falsíktól képkeretszerűen elválasztották, csiszolt felületű kőből vagy márványból faragták.

barokk: A XVI. század második harmadában kezdődött korstílus, folytatása és továbbalakítója a reneszánsz stílusának. A reneszánsszal szemben a nyugalom állapotából a fokozott mozgalmasság felé igyekvő törekvés jellemzi. Az építészetben a hatalmas és egybetartott tömegeknek az ornamentikában a gömbölyű, a kanyargó és csigavonalaknak kora. A festészetben és a szobrászatban ennek a művészeti stílusnak az érett, a fejlett, sőt túlfejlett, a dagadó idomú emberi test a szépségideálja. A szó portugál eredetű, szabálytalan gyöngy a jelentése.

bizánci művészet: A Bizánci Birodalom művészete, amelyik az V. századtól 1453-ig, Konstantinápoly törökök általi elfoglalásáig tartott. A bizánci művészet lényegében a görög-római művészeten alapult, de sziriai és egyiptomi hatásokat is magába olvasztott.

bazilika: Eredetileg: oszlopsorokkal tagolt belső terű vásárcsarnok vagy törvényszéki épület az ókori Rómában. Ezek mintájára épült keresztény templom a IV-XI. században: háromhajós, gerendamennyezetes csarnoktemplom, melynek középhajója az oldalhajók fölé emelkedik. Későbbi, pontatlan szóhasználatban: kereszt alaprajzú, kupolás nagy templom.

breviárium: Papok és szerzetesek álal használt napi imádságoskönyv.

bronz: A réz (többnyire 90%) és ón ötvözete, de gyakran tartalmaz kis mennyiségben más fémeket is, mint az ólom és a cink. Erőssége, tartóssága és könnyű megmunkálhatósága következtében az ókor óta a legelterjedtebben használt fém szobor készítésére.

centrális perspektíva: Háromdimenziós ábrázolás tudományos módszere, amelyet Filippo Brunelleschi (1376-1446) dolgozott ki a XIV. század elején. Lényege: a megfigyelőhöz viszonyítva valamennyi konvergáló vonal egyetlen távlatpontban fut össze a kompozíció közepén.

diptichon: Középkori művészetben olyan kép (gyakran oltárkép) amely két szárnyból áll, rögzített középső rész nélkül.

dominikánusok: Szt. Domonkos által 1216-ban alapított prédikáló rend, egyike a késői középkor legbefolyásosabb vallási rendjeinek. Vezető szerepet játszott az inkvizícióban.

epitáfium: Templomokban, sírkápolnákban a halottak emlékére állított, díszes keretű kép vagy domborműves feliratos tábla.

expresszionizmus: Az expresszionizmus a kifejezés szubjektivitása, ellentétben a naturalizmus és realizmus objektivitásával, valóságtiszteletével. Az expresszionista művész saját érzéseit vetíti a tárgyi világ motívumaiba, ezért lelki intenciója szerint a látványt tetszőlegesen, szuverén módon átalakítja, sőt időnként torzítja. Erős érzelmi töltete többnyire drámai színellentétekben, hangsúlyos kontrasztokban nyilvánul meg - hasonlóan egyik őséhez, a romantikához. Míg a romantika a XIX. sz. jellemző stílusa, az expresszionizmus a XX. sz. egészén végigvonul, bár iskolaszerűen a század első harmadában virágzott. Magyarországon Mednyánszky, Csontváry, Koszta, Tornyai, Vaszary, Ziffer, Tihanyi, Berény, Pór, Kernstok Orbán, Nemes Lampérth, Máttis Teutsch, Perlrott Cs. V. munkásságában mutatható ki - többek között - szorosabb kötődés, legalább életük egy periódusában, az expresszionizmushoz.

ferencesek: Assisi Szt. Ferenc által alapított római katolikus rend. Jótékonyságnak szeentelve magukat, a szerzetesek Szűz Mária imádatát helyezték a középpontba, elősegítve ezzel a Madonna ábrázolások felvirágzását az olasz művészetben.

freskó: (fresco olaszul a. m. friss), a falra való festésnek az az eljárása, amely a festékanyagnak a fal nedves friss mészalapjára való felrakásán alapul. E célból magát a festékanyag oldására szolgáló vizet némi mésszel vegyítik, amely száradáskor visszamarad és az azonos előfeltételek mellett száradó alappal vegyileg egyesül. A kötőanyag tehát azonos a festőalap anyagával és így a festékréteg az alapról nem válhat le.

gödöllői művésztelep: Körösfői Kriesch Aladár 1895-től kezdődően családjával együtt az erdélyi Diódon töltötte a nyarakat. Nagy hatással volt rá a vidék népművészete és házigazdájuk tolsztojanizmusa. Körösfői 1899 után első gyermeke halála miatt nem tért vissza ide, de az ő emlékére festett "Ego sum via, veritas et vita" c. képén (1903) megörökítette az itt működő kis művésztelep tagjait. A művész 1901-ben a Budapest környéki Gödöllőre települt át, ahová egyre több művész költözött. Ezek a művészek többek között Körösfői sógora, Nagy Sándor a festészet és a grafika mellett az iparművészet területén is dolgoztak, 1904-től Gödöllőn szövőiskolát működtettek (Bábszínház, 1907 körül). Ettől az évtől kezdve részt vettek azokon a rendszeres néprajzi gyűjtőutakon (A magyarvalkói temető, 1908), amelyeknek eredményeit később több kötetes könyvben publikálták (A magyar nép művészete). Az Erdélyben gyűjtött motívumok megjelentek műveiken is: a szimbolizmussal színezett történelmi (Zách Klára I-II., 1911) és bibliai témájú (Ave Myriam, 1904) művek mellett a magyar-hun mondavilágból és népmesékből átvett történeteket is ábrázoltak (Székely népmesék, 1912). Művészetükben a kézművességhez (Ruskin, Morris), életvitelükben a paraszti életformához (Tolsztoj) való visszatérés állt a középpontban. Kapcsolatban álltak olyan művészekkel, mint Walter Crane vagy Akseli Gallén-Kallela, akik el is látogattak Magyarországra. Reformtörekvéseik kiterjedtek az egészséges élemódra, a táplálkozásra és az öltözködésre is. Az első világháború kitörésével a művésztelep működése megszakadt, és Körösfői 1920-ban bekövetkezettt halálával a kolónia gyakorlatilag felbomlott.

gouache: Kötőanyaggal, többnyire gumi arábikummal preparált és vízzel feloldott festékek oly alkalmazása, amelynél a festékanyag nem átlátszó fehér (rendesen cinkfehér) hozzátételt kap és ezáltal fedőfestékké válik, úgyhogy a festőalap nem látszik rajta keresztül: ellentétben az akvarellel, amellyel ugyan együttesen is alkalmazható.

Gresham-kör: Az 1930-as évek elején a nagybányai iskola hagyományaihoz visszatérő művészek a Gresham kávéházban szerveződtek asztaltársasággá, innen kapta nevét a csoport. A Gresham-kör tagjai különböző generációkhoz tartoztak: Berény Róbert egykor a Nyolcak tagja volt, új képeivel dekoratívabb irányba indult tovább (Csellózó nő, 1928). Bernáth Aurél expresszionista periódusa után a Riviéra c. korszakalkotó képpel (1926-27) kanyarodott vissza a látványelvű festészethez. Önarcképei mellett (Sárgakabátos önarckép, 1930) előszeretettel alkalmazta a zárt belső teret a külső tájjal összekötő ablakmotívumot (Reggel, 1927). Szőnyi István az 1920-as évek újklasszicizmusa után Zebegényben letelepedve alakította ki jellegzetes festői világát: a falusi embereket, a hétköznapi élet eseményeit örökítette meg képein (Zebegényi temetés, 1928). A Balatonhoz kötődik Egry József első világháború utáni korszaka. Képein az atmoszférikus hatások játszák a főszerepet, de a változó fényviszonyokat rögzítő, egyre jobban kivilágosodó képein (Badacsony, 1930 körül), akár biblikus-vallásos jelenetek formájában, emberalakok is felbukkannak (Szent Kristóf a Balatonnál, 1927).

heraldika: (címertan), a címerek szabályait, szerkesztését és történeti fejlődését tárgyaló tudomány. Gyakorlati része a címerművészet, amely a címerek tényleges megalkotásával foglalkozik.

humanizmus: Így nevezik az ókori klasszikusok ismeretén alapuló renaissance-kori műveltséget, s ennek ápolói és terjesztői voltak a humanisták.

ideális táj: Az ideális, vagy másképpen eszményi táj mestere nem törekszik az egyedi természeti látvány hűséges visszaadására. Bár tanulmányozza a táj alkotóelemeit, a több helyszínről kiragadott részleteket végül is sosemvolt együttesben csoportosítja, mondanivalójának megfelelően összehangolva az egyes elemeket. A hangulati egységre és tökéletes képi harmóniára törekvő eszményi táj felépítése évszázadokig alá volt rendelve az akadémiákon tanított szabályoknak, melyektől nem illett eltérni. Így a festmény síkján három térréteget kellett kialakítani, sőt a jobb és baloldali, a kompozíciót lezáró és a tekintetet hátrafelé irányító motívumokra is súlyt kellett fektetni. A nézőt a többnyire árnyékos, hangsúlytalan előtér választja el a fő témától, azaz a középtér erősebben megvilágított síkjától, melyen a mitológia, a Biblia, a történelem világából vett jelenetek képezik a tájkép tartalmi magját, a léptéket is jelző ú.n. staffázs alakokkal. Az idillikus, morális, esetleg bukolikus mondanivalót antik romok, pompás - sokszor fantázia szülte - épületek, hatalmas fák, esetleg sziklaalakzatok emelik ki, mintegy hangsúlyozva azt a távolságot, amely ezt az eszményi világot elválasztja a mindenkori szemlélő korától. A harmadik térréteg - a dús lombozat között megnyíló, végtelenbe vesző távlat a rendszerint nyugodt, fenséges égbolttal - mindig magasztos hátteret nyújt ehhez a hatásos együtteshez. A magyar festészetben e műfaj legfontosabb képviselője id. Markó Károly.

impresszionizmus: Az impresszionizmus a pillanatnyi benyomás gyors és eleven megragadása, a látvány természethű felületi visszaadása. A természetes fény változásainak illanó képe addig sosem látott színgazdagsággal és könnyedséggel jelenik meg a vásznon vagy papíron. A laza ecsetkezelés, az optikai színkeverés következtében a tárgyak körvonalai feloldódnak és jelentéktelenné válik plaszticitásuk. Az 1870 körül Franciaországban kifejlődött impresszionizmusnak később számos helyi változata terjedt el, és ebből vált ki a neoimpresszionizmus is.

internacionális gótika, lágy stílus: Az 1400-as évek táján, a századforduló körüli hatvan-hetven évben ritkán tapasztalható egység jellemezte az európai művészet formanyelvét. A stílus elnevezésében a művészettörténészek máig nem tudtak megegyezni. Legpontosabban az "1400 körüli művészet" elnevezés illik e stílusra, amelyet épp széles körű kiterjedése miatt internacionális gótikának is neveznek. A szakirodalomban még az udvari stílus, lágy stílus, szép stílus, trecento rokokó, lírai stílus stb. elnevezés is használatos.

Azok a stiláris elemek, amelyek az internacionális gótikában általánosan elterjedtek, országokhoz nem kötött, az udvari művészetre jellemző vonások voltak. A 14. sz. második felének udvari művészetében, a francia udvarokat szolgáló franko-flamand művészek körében, a császári udvar csehországi környezetében alakultak ki olyan mintaképek, amelyek a század végének műalkotásait egész Európában meghatározták. E művészetben az emberi alak, a táj és a tér valóságközeli felfogása sajátos álomszerűséggel, dekoratív lendülettel, mély érzelmi töltéssel párosul. A lírai kifejezés és az önálló életet élő festő drapériák alapján nevezik lágy stílusnak, amely több, mint formai motívumrendszer: egy magatartástípus megjelölésére is igen alkalmas. Elsősorban az ember belső világának megismerése foglalkoztatja ezt a korszakot minaddig, amíg a művészek figyelmét le nem köti a külvilág módszeresebb megfigyelése (pl. Donatallo, Masaccio, Jan van Eyck művészetében).

jezsuiták: Jézus Társaság, alapította a spanyol Loyolai Szt. Ignác 1534-ben. Céljuk az egyházon belüli eretnekség elleni harc volt, vezető szerepet játszottak az ellen-reformációban. Hittérítő szerepet vállaltak az felfedezők és gyarmatosítók által feltárt új területeken.

kecskeméti művésztelep: A neósok színrelépését követően a nagybányai művésztelep különböző felfogású művészei között egyre erősebbé vált az ellentét . Az alapító generáció tagjai közül Iványi Grünwald Béla követte leginkább az aktuális művészeti változásokat, és az 1906-ban jelentkező fiatal generáció új stílustörekvéseit egyedül ő támogatta (Nagybányai táj a Gutinnal, 1906). Amikor kiéleződött a konfliktus, 1909-ben engedett Kecskemét város hívásának, és fiatalabb kollégáival ill. tanítványaival együtt (Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza) egy ottani művésztelep megalapítása mellett kötelezték el magukat (). A művészek 1911-1912-ben költöztek az alföldi városba, ahol az első világháború végéig a Képzőművészeti Főiskola növendékei mellett számos jelentős avantgarde művész is megfordult (Uitz Béla, Kassák Lajos; Kmetty János: Kecskemét, 1912).

lágy stílus: lásd internacionális gótika

MIÉNK: A MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) 1908-ban alakult meg Budapesten, a modern művészeti törekvések képviselőit tömörítette: tagjainak majdnem fele nagybányai művész volt, soraikban a legkülönbözöbb stílusirányzatok és generációk keveredtek, vezetői Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly voltak. A MIÉNK első kiállítását 1908-ban a Nemzeti Szalonban rendezte. 1909-es második kiállításukat követően vándorkiállítás szerveztek Erdélyben, amelynek különböző állomásain, Kolozsváron, Nagyváradon és Aradon elsősorban Gulácsy Lajos és Rippl-Rónai nagy sikert aratnak. Harmadik, és egyben utolsó kiállításukon 1910-ben a belőlük kivált Nyolcak tagjai már nem vettek részt.

Műcsarnok: Az 1861-ben megalapított Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállítási épülete, a Műcsarnok 1877-ben nyílt meg Budapesten, az Andrássy út 69. alatt (ma: Képzőművészeti Főiskola). A Társulat kezdetben sokat tett a korszerű művészeti élet megteremtéséért, az 1880-as évekre azonban szellemisége már konzervatívnak bizonyult, és monopolhelyzetben lévén a kortárs művészet irányítását gyakorlatilag kb. tucatnyi hivatalosan elismert művész kezében koncentrálta. Alternatív egyesületként és kiállítóhelyként jött létre 1894-ban a Nemzeti Szalon, de az 1896-ban a Hősök terén álló új épületbe költöző Társulat hegemóniáját a nagybányai művészek színrelépése törte meg. A műcsarnoki művészetet a korban divatos történeti, szalon- és népéletképfestészet jellemezte.

nagybányai művésztelep: A nagybányai művésztelep gondolata Hollósy Simon müncheni magániskolájában született. A mester tanítványaival és festő barátaival a magyar művészélet modernizálásáról álmodozott, hiszen nyitni szerettek volna az új törekvések felé. 1896 tavaszán együtt utaztak Nagybányára és útközben a budapesti millenniumi kiállításon látott Szinyei Merse-művek nagy hatást gyakoroltak rájuk. A festői fekvésű erdélyi bányavároskába érkezve fokról-fokra fejlesztették ki plein-air indíttatású művészetüket. Az azonos iskolázottság, a közös munkálkodás, hasonló művészeti nézetek összekovácsolták a festőket és a hozzájuk csatlakozókat, bármennyire is különbözött egyéniségük. A nagybányai tapasztalatok stílusuk bizonyos egységesedését vonta magával. A vezető szerep a legértettebb, legkövetkezetesebb mesteré, Ferenczy Károlyé volt, akihez Iványi Grünwald Béla állott legközelebb. Ő 1906 után a Párizsból Nagybányára utazó fiatal művészek, a "neósok" újító mozgalmának szimpatizánsa lett, sőt 1909-ben a szecesszióval rokonszenvező kecskeméti művésztelepre költözött. A nagybányai mozgalom teoretikusa Réti István volt. Velük együtt dolgozott még rövidebb-hosszabb ideig Glatz Oszkár, Csók István, Zemplényi Tivadar. Ferenczy halála után a festőiskolát Thorma János és Réti István vezették. A fiatalabb nemzedékből Mikola András, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint a későbbi Nyolcak néven jelentkező festők többsége kapcsolódott még időlegesen, vagy életre szólóan Nagybányához.. A mesterek munkássága olyan szilárd alapot nyújtott az új magyar művészet kibontakozásához, hogy a tőlük leszakadó, vagy eszméiket más szempontok alapján továbbfejlesztő fiatalok tevékenysége számos újabb irányban ágazhatott szét. A nagybányai művésztelepről kisugárzó művészet tehát rendkívüli módon befolyásolta az egész XX. sz. -i magyar művészetet.

naturalizmus: A naturalizmus a látható valóság pontos, objektív leírására, abszolút természethűségre törekszik. Nem szelektál a látvány lényeges és lényegtelen jelenségei között, minden részlet egyformán fontosnak tart. A XIX. sz. közepe óta működött naturalista festők számára a természet bármely igénytelen zuga megörökítésre alkalmassá válik. Elvetik az ikonográfiai és kompozicionális sablonokat, melyek az ideális tájképen még szinte kötelezőek voltak. A valóság optikai képének hűséges rögzítése céljából tudatosan elemzik a látványt, így a plein-air és az impresszionizmus kifejlődéséhez is hozzájárultak. 1880-tól az ú.n. finom naturalizmus terjedt el, mely a magyarok közül Ferenczy Károlyt, Iványi Grünwald Bélát és Csók Istvánt érintette leginkább.

Nemzeti Szalon: 1894-ben a Műcsarnok konzervatív művészetével szembehelyezkedve megalakult a Magyar Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete. Kiállítóhelyiségükben, a Nemzeti Szalonban számos jelentős kiállítást rendeztek: 1903-ban első önálló kiállítóként Ferenczy Károly mutatta be munkáit a közönségnek (Festőnő, 1903), és itt rendezte tárlatait a MIÉNK. 1907-ben a Nemzeti Szalon új épületbe, az Erzsébet téren álló, szecessziós stílusban átépített Kioszkba költözött. Az egyesület 1949-es feloszlatásáig itt működött, az épületet 1960-ban lebontották.

neósok: A nagybányai művésztelep második generációjának művészei már nem Münchenben, hanem Párizsban tanultak, és ott bekapcsolódtak a legfrissebb művészeti törekvésekbe. A legtöbben a Fauves-ok körébe kerültek, egyesek Matisse-nál tanultak (pl. Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza), mások együtt állítottak ki vele (Czóbel Béla, Ziffer Sándor), és ezt a stílust magukkal vitték Nagybányára is. Itt 1906-ban Czóbel Béla robbantott ki forradalmat Párizsban festett képeinek bemutatásával. A síkszerű kompozíciókon az intenzív színekkel kitöltött felületeket erős körvonalak határolják, a formák leegyszerűsítettek. Ez a neós-nak nevezett stílus (a szó a "neoimpresszionizmus" lerövidítéséből ered) került át aztán Kecskemétre és Budapestre, és ebből az irányzatból nőtt ki illetve túlnyomórészt ezekből a művészekből formálódott 1909-ben az első magyar avantgarde művészcsoport, a később Nyolcak néven kiállító Keresők is (pl. Czóbel Béla, Tihanyi Lajos).

Nyolcak: 1909-ben A MIÉNK tagjai közül nyolc művész kivált és még ugyanabban az évben "Keresők" néven szervezett kiállítást. 1911-es második kiállításukon már "Nyolcak" néven szerepeltek. A csoport tagjai: Kernstok Károly, Berény Róbert, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Czigány Dezső, Orbán Dezső. Harmadik és egyben utolsó kiállításukon 1912-ben már csak négyen vettek részt (Berény, Pór, Tihanyi, Orbán).

olaj festék: Olyan festőanyag, amelyben a festék száradó olajokkal (lenolaj, dióolaj stb.) van elkeverve. Használták már a középkorban is, de a 15. század elején dolgozták ki teljesen, hagyomány szerint a genti Van Eyck testvérek.

palmetta, palmettás stílus: Az olasz pálmácska szóból. Pálmafát vagy pálmaleveleket utánzó szimmetrikus díszítőmotívum. Keleti minták nyomán mind önállóan, mind frízzé kapcsolva, az antik építészeti dekoráció gyakori eleme. A középkori ornamentikának is egyik legkedveltebb alapmotívuma. Az un. palmettás stílus bizáncias igazodású művészet, amelynek pontos kapcsolatai még javarészt felderítetlenek, Az építészeti alkotások kiemelt helyein: oszlopfőkön, párkányokon, vállköveken gazdag, csipkeszerű díszítést alkalmaznak. A 11. sz.-i magyarországi építészetben a szalagfonatos ornamentika gazdag változataival együtt honosodott meg.

plein-air festészet: A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit (valeur) - rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé. A plein-air legfontosabb Közép-európai képviselője Szinyei Merse Pál. Mellette Mészöly Géza, Spányi Béla, a szolnoki festők, a nagybányai művésztelep festői főként Ferenczy Károly, Iványi Grünvald Béla, Hollósy Simon, Glatz Oszkár, Csók István, Réti István, illetve Zemplényi Tivadar, majd Szőnyi István említhető.

posztimpresszionizmus: A posztimpresszionizmus nem egységes stílusa, a XIX. század utolsó két évtizedének és a XX. sz. elejének többféle irányzata sorolható e gyűjtőfogalomba. Többségüket az impresszionizmus ellenében a kompozíció újbóli tisztelete, a vonalak, formák és színek dekoratív kezelése jellemzi. Színtetista megközelítésük, stilizáló hajlamuk jól illeszkedett a szimbolizmussal rokon mondanivalójukhoz. A posztimpresszionizmus nagymesterei: Gauguin, Van Gogh, Cézanne; mindegyikük újabb stílusok és iskolák kialakulására hatással volt. A magyar festészetben főként Csontváryt lehet melléjük állítani, de Rippl-Rónai József életművének jelentős része is ide sorolható. A Nagybányai művészek némelyike is közelébe jutott.

realizmus: A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömörit. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is. Magyarországon a XIX. század harmadik harmadától kezdve terjedt el a realista szemléletmód, melynek napjainkig is számos követője ismeretes. Paál László, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza, Mednyánszky László, Deák Ébner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf, a nagybányai művésztelep festőinek mindegyike, Koszta József, Rudnay Gyula, Tornyai János mellett még számos magyar festő kapcsolódik, legalább munkásságának egy periódusában, a realizmushoz.

Római iskola: 1928-ban a magyar állam fiatal művészek számára új ösztöndíjat indított a római Magyar Akadémián, amely a kiválasztottak számára egy-két éves itáliai tartózkodást és munkát tett lehetővé. Az ösztöndíjrendszer, amelynek szellemi atyja és kurátora Gerevich Tibor művészettörténész volt, célkitűzése szerint a fiatal magyar művészeket a francia és a német hatások helyett az aktuális olasz művészeti törekvésekkel megismertetve, egy új és korszerű stílus lehetőségét teremtette meg. Az első évfolyamok művészeire különböző élmények hatottak. A Patkó Károly által újra felfedezett tempera-technika a korábbi sötét tónusok kivilágosodosát és a képek színesebbé válását eredményezte, témáikban egyre inkább a hétköznapi élet felé fordultak: a fordulópontot Aba-Novák Vilmos Térzene c. képe érzékelteti legjobban. Kettejük mediterrán szerkezetes felépítésű városképein a monumentális formaképzés expresszív színkezeléssel párosul (pl. Patkó Károly: Cefalú). Az ún. római iskola festőinek másik csoportjára erősen hatottak az itáliai művészet különböző korszakai: műveikben egyszerre érvényesülnek a trecento festészetét idéző archaizáló vonások ill. a modern művészeti törekvések. Molnár C. Pál vallásos képein az art deco (Madonna), Medveczky Jenő aktjain a szigorú archaizálás (Háromfigurás kompozíció), Kontuly Béla portréin és csoportképein a Neue Sachlichkeit hatása figyelhető meg (A kánai menyegző). Közülük többen egyházi megbízásoknak is eleget tettek, vallásos témájú táblaképek mellett templomkba is festettek freskókat (Aba-Novák Vilmos: Az utolsó ítélet; Medveczky Jenő: Krisztus feltámadása).

romantikus tájfestészet: A magyar romantikus tájfestészet legfontosabb jellemzője, hogy a természeti élmény átélésére ösztönöz, és ezért legszívesebben a hazai táj regényes részleteit - magas hegyeket (Barabás Miklós:Vásárra induló román család), a vízeséseket (Keleti Gusztáv: Tátrai táj vízeséssel, a Balatont (Brodszky Sándor: Vihar a Balatonon), vagy a szabadságvágyat kifejező végtelen alföldi rónaságot, a pusztát (id. Markó Károly: Magyar alfölditáj gémeskúttal; A puszta; Lotz Károly: Ménes zivatarban, stb. - ábrázolja. Már nem a klasszikus ókor építményeinek romjai, hanem a nemzeti történelem nevezetes helyszínei (Telepy Károly: Diósgyőr; Ligeti Antal: Visegrád) és konkrét tájak iránt érdeklődik. Egy témája által is hatást gyakorol a néző érzelmeire. Bár a magyar festők a romantika korában is szívesen mentek tanulmányútra Itáliába, egészen más motívumok keltették fel a figyelmüket, mint elődeikét: elhagyva az általánosítást, fogékonnyá váltak képtárgyuk különleges egyéni karaktere iránt (Telepy Károly tájképei). Hasonlóan jártak el az egzotikumot kereső, Keletre utazó festőink is (Ligeti Antal: Oázis; Ligeti Antal: Libanon és Antilibanon illetve Libay Károly Lajos), akik addig soha sem tapasztalt mértékben tágították ki a művészileg megörökített világ határait, új perspektívákat nyitva így a festészetben is.

szecesszió: A századforduló nemzetközi stílusirányzata, amely nemcsak a képzőművészetben, hanem az iparművészet és az építészet területén is önálló formanyelvet alakított ki. Elnevezése országonként változó (Jugendstil, Art nouveau, Style 1900, stb.). Jellemzői a síkszerűség hangsúlyozása, a dekoratív felületképzés, a hajlékony körvonalak és a stilizált növényi ornamentika használata. Elsősorban a Közép- és Kelet-Európa országaiban a helyi népművészeti hagyományok szerepe is jelentős (pl. Oroszország). Legjelentősebb nemzetközi képviselői: Henri de Toulouse-Lautrec, Edvard Munch, Gustav Klimt, Alfons Mucha. A magyar művészetben többek között Rippl-Rónai József (Kalitkás nő, 1892), Vaszary János (Aranykor, 1898), Gulácsy Lajos (Zarándokok hazatérése, 1907) és a gödöllőiek (Nagy Sándor: Júlia szép leány, 1913) alkotásai sorolhatóak a szecesszió körébe.

szentendrei művésztelep: A Duna-menti kisvárosban 1928-ban alakult meg a művésztelep, amelynek tagjai elsősorban az ún. római iskola stílusát követték, de közéjük tartozott újklasszicista, majd meseszerűen naiv képeivel Paizs-Goebel Jenő is (Aranykor), Barcsay Jenő művészetében pedig a város és a táj látványának egyre szerkezetesebb átírása dominált (Dombos táj, 1934). A "szentendrei művészet" ugyanakkor nem csak a kolónia tagjaihoz köthető: számos, különböző generációhoz tartozó, eltérő festői stílust képviselő művész élt és alkotott a városban. A nyári hónapokban itt dolgozott a Nyolcak hajdani tagja, Czóbel Béla, aki ekkorra már könnyeden oldott, franciás festői stílust alakított ki (Műteremben, 1922). Vajda Lajos művészetében a város és környékének motívumai, épületei, népművészete hatott. Parasztbarokk házhomlokzatok (Szentendrei házak feszülettel, 1937), szerb ikonok és önarcképek (Felmutató ikonos önarckép, 1936) vetítődnek egymásra finomvonalú ceruzarajzain. A fiatalon meghalt Vajda útját barátja Korniss Dezső folytatta, geometrikus rendbe szerveződő festményein a magyar népművészet groteszk hangvétellel párosul (Tücsöklakodalom, 1948). Ámos Imre festészete a zsidó kultúrában gyökerezik, képein vallási szimbólumok jelennek meg (Kabbalista, 1938), de az idilli hangulat fokozatosan szürreális víziónak adja át a helyét, tragikus ábrázolásai szinte előrevetítik alkotójának tragikus sorsát (Sötét idők, 1940). Szentendre 1945 után is megmaradt "művészvárosnak", napjainkig számtalan művész fordult meg itt, a jelentősebb alkotóknak önálló múzeuma is nyílt (pl. Barcsay, Czóbel, Vajda).

szolnoki művésztelep: A szolnoki művésztelep August von Pettenkofen osztrák festő 1851-től kezdődő szolnoki látogatásaival számlálhatja első, spontán szerveződésű korszakát. A sokat utazó művész összekötő kapocs volt Párizs és Közép-Európa között. Számos osztrák és magyar festő figyelmét ő terelte először Szolnok felé konvenciómentes, érzéssel teli ábrázolásmódjával. A pontos, illetve a folyók partján párás síkvidéki táj sajátos levegője miatt egy szürkésen összefogott alapkarakter jellemezte apró képeit, melyek jól érzékeltetik a napfény és a meleg árnyékok jelenlétét. Ez a nagybányai festők előkészületi, u. n. finom naturalista éveinek művészi dilemmájára éppúgy rímel, mint a holland kortársak hágai iskolájának megoldásaira. És ahogy másutt, úgy Szolnokon is hamarosan kifejlődött a színesebb látásmód, mely a visszaverődő fények plein-air ábrázolásával gazdagította a képek összhatását. A Párizsban Munkácsy M. környezetében dolgozó Deák-Ébner Lajost és Aggházy Gyulát annyira fellelkesítette Pettenkofen Szolnok-élménye, hogy az előbbi 1875-től 1887-ig minden nyarát Szolnokon töltötte és csak télen ment vissza Párizsba, az utóbbi pedig 1876-ban egy egész évet töltött az alföldi városkában. 1875-78 körül készített szolnoki tájképtanulmányaik - a Münchenből csak átmenetileg ide kiránduló Böhm Páléival együtt - a magyar plein-air korai értékes eredményei. Szolnok harmadik korszaka a művésztelep 1899-1902 közötti hivatalos beindításához köthető. Ekkori legjelentékenyebb mestere Fényes Adolf és Bihari Sándor volt. Mellettük Szilányi Lajos, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc főként tájfestőként, Zombory Lajos pedig állatfestőként vált híressé. Bár kivétel nélkül foglalkoztak a plein-air itt meghonosítható alkalmazásával, egységes stílust, sajátos "szolnoki iskolát" nem fejlesztettek ki, ez nem is tartozott célkitűzései közé. Jelentőségük sem éri el a náluk egységesebben, következetesebben fellépő nagybányai mesterekét.

szürrealizmus: A szürrealizmus a tudatalatti mélységekben rejtező tartalmakat próbálja felszínre hozni váratlan asszociációkkal, ezért elveti a tudat által ellenőrzőz alkotói módszereket. Egyik irányzata naturalisztikus pontossággal, másik pedig elvont formákkal ábrázol álomszerű képzeteket, abszurd víziókat. A XX. sz. első felében virágzott, de ma is működnek képviselői. Magyarországon főként Gulácsy Lajos művészete érintkezett a szürrealizmus problémakörével.

tempera: Olyan festésmód, aamelynél a festék víz és tojás emulziójával van elkeverve. Széleskörűen használták a 14-15. században, mind tábláképek, mind freskók festésére. Később veszített jelentőségéből.

újklasszicizmus: Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgarde törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák. Az első világháború után induló fiatal generáció képein monumentális nyugalmú aktok, heroikus hangvételű önarcképek és monumentális tájképek jelennek meg. Az emberi alakok Korb Erzsébetnél spirituális tartalmak hordozói (Kinyilatkoztatás), Patkó Károlynál az idilli Árkádia szereplői (Fürdőző nők), Szőnyi Istvánnál pedig hús-vér emberek megtestesítői (Vízparti jelenet). Grafikáikon és egyes képeiken még erősen érezhető az expresszionizmus és a kubizmus hatása, Aba-Novák Vilmos rajzain geometrizáló fénypászmák szabdalják szét a belső feszültségtől fűtött alakokat (Fény). Az aktkompozíciók mellett rendkívül hangsúlyosak az önarcképek, jellemzőek a "szerepjátszó" ábrázolások (Szőnyi István: Hegytetőn). Tájképeik egy-egy jellegzetes vidékhez kötődnek: Aba-Novák és Patkó más festőtársakkal együtt 1925-ben a Nagybányához közeli Felsőbányán, 1927-ben Igalon dolgoztak. Szőnyi 1924-ben a dunamenti Zebegényben telepedett le, festészetében ettől kezdve egyre jobban szerepett kapott a paraszti élet hétköznapjainak az ábrázolása. A stílus képviselői pályájuk következő szakaszában különböző irányba fejlődtek tovább: Aba-Novák és Patkó a római iskola első képviselői lettek, Szőnyi pedig a Gresham-kör (posztnagybányai festészet) egyik reprezentánsává vált. Számos más fiatal festő kezdte pályáját ezzel az újklasszicista stílussal. Az Árkádia-motívum vagy biblikus témák gyakran fordulnak elő Derkovits Gyula korai képein (Utolsó vacsora), de Jándi Dávid expresszív koloritú pasztelljei (Firenze látképe) vagy Paizs Goebel Jenő kompozíciói is idesorolhatóak (Szt. Sebestyén).

vimperga: Német kifejezésből: a széltől óvó. Gótikus díszítőoromzat ajtó- és ablaknyílások fölött. A meredek, egyenlő szárú háromszög alakú, általában áttört vagy vakmérműves orommezőt kúszóleveles párkányok, fiatornyok, csúcsán keresztvirág díszíti.

Westwerk: Német kifejezésből: nyugati mű. A középkorban bazilikák nyugati homlokzatához csatlakozó centrális tér. Földszintje nyomott arányú boltozott tér, emeleti része reprezentatív. Rendeltetése összetett, valószínűleg császári, főúri reprezentációval volt kapcsolatos: kápolna, karzat, kincstár vagy ítélkezőhely lehetett.

: nincs szócikk