A posztnagybányai stílus a kicsit passzív, befele forduló, de a szépség és a művészi érték, az emberi és a művészi hitelesség jegyében alkotó művészek stílusa. Ők a kor mély emberi és társadalmi konfliktusait leszűkítették az elszigetelt művészi szubjektum etikai problémakörére. A nekik nem tetsző nyers valósággal a költői hangulatú színeket, az elszigetelt, magányos én líráját állították szembe. Ezt a stílust tudatosan a sajátosan magyar hagyományokhoz, mint ahogy az elnevezése mutatja, elsősorban a nagybányai iskolához kapcsolják.
Hasonló esztétikai elveket vallottak a Gresham-kör tagjai. Ez a húszas évek közepe táján először a Centrál-, majd a Gresham-kávéházban találkozgató baráti társaság művészekből (Berény Róbert, Szőnyi István, Pátzay Pál, Bernáth Aurél, Egry József, Szobotka Imre, Vass Elemér) és művészettörténészekből, kritikusokból (Genthon István, Oltványi Ártinger Imre), műgyűjtőkből állt. Nem szerveződtek tényleges csoporttá. Tulajdonképpen nem volt szó másról, mint a művészet lehetőségeiről hasonlóan gondolkodó asztaltársaságról. Emellett a harmincas évektől kétségtelenül komoly véleményformáló hatást gyakoroltak a Szinyei Társaságon(amelyben fontos pozíciókat töltöttek be), a "Magyar Művészet" című folyóiraton, az "Ars Hungarica"című könyvsorozaton (Oltványi Ártinger Imre szerkesztette) és a mérvadó humán értelmiséggel ápolt jó kapcsolatokon keresztül. Nézeteiknek a művészetpolitikára, művészetirányításra gyakorolt hatása még akkor is számottevő volt, amikor a baráti közösség már széthullott.
A csoport megalakulásának évében nem beszélhetünk egy egységes Gresham-stílusról, bár a harmincas évek közepétől többük festészetét egy fáradt posztimpresszionizmus uralta. A művészetről, a látvány feldolgozásának mikéntjéről alkotott nézeteik között is számottevő különbségek mutathatók ki.
Pátzay Pál természetelvűség jegyében kidolgozott, kiegyensúlyozott figuráit, karakteres portréit derűs harmónia jellemzi. A székesfehérvári Huszáremlékművön ez köztéri méretben is érvényesül.
Bernáth Aurél expresszionista korszakának csúcspontján jutott el addig a felismerésig, hogy panteizmusát, a totalitás megragadására tett kísérletét nem lehet fokozni, így útja a látvány rangjának visszaállítása felé vezetett. Ennek ellenére az 1926-35 közötti legjobb művei nem a szabványos posztimpresszonista látványfestészet jegyében fogantak. A nyugtalanító hatású Riviéra például a művész elé táruló valóság és a képzeletében élő idea egymásra hatásából született talán egy belső emlékkép és egy konkrét vizuális élmény összemosódásának során. A formák, motívumok átszellemültek, titokzatosak, a művész egyéniségét sugározzák.
Berény Róbert is az őt foglalkozató speciális formaproblémákat szerette volna valamilyen módszerrel összekapcsolni a természetelvűség követelményeivel. Magyarországon a reklámgrafika egyik megújítója lett. A Gresham kör vonzáskörében készült Csellózó nő című képe, melyen a feszülő diagonális ritmus és a vörös-fekete színellentétek éles, merész összhangot hoznak létre.
Szőnyi István művészetében egy egyszerűsített kubizmussal érintkező expresszionista, majd egy újklasszicista periódus után egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az atmoszferikus hatásokat, remegő, páradús levegőt érzékeltető effektusok. Visszafogott színekre épülő temperaképeit távolba révedő, önmagukba mélyedt parasztok és halászok népesítik be (Este, 1934). Alakjai nélkülöznek minden egyéni jelleget és általában passzívak, statikusak, időtlenséget sugároznak. A feszültségekkel átitatott kortól való távolságtartás látszik egyik legfontosabb ihletőjének.