|
A festmény nagyon népszerű lett azóta, hogy 1963-ban a művész emlékkiállításán újra nyilvánosság elé került. Berény szuggesztív erővel jelenítette meg a muzsikálásban való elmélyülést, illetőleg azt az élményt, amelyet a zene kelthet a zenére figyelő emberben. Amiként egy zenemű részletei egymás után következnek, akként vonzzák magukhoz szemünket fokról fokra a kép részletei: az átlósan elhelyezet cselló, a mögötte ülő nő alakja, a zenére figyelő arc, az ellentétes irányban elhelyezett két láb, a megfeszített munkát végző karok, kézfej és az ujjak. Ezekhez a részletekhez járul az előtér parkettás padlója, s a hátteret lezáró, inkább csak jelzésszerű függöny. Berény ezen a képén is következetesen keresi a valóságos tér és a képmező sík felülete közötti szerves kapcsolatot. A formákon meglátszik, hogy kutató, kereső művészi lelkület alakította őket, a stilizálás jelét minden részletükön megtaláljuk, mégis az építményes kompozícióiban a sík- és térviszonyokat megéreztető szerepük mellett az érzelmi, hangulati hatásokat is teljesen meggyőző erővel sugározzák. A dekoratív ritmus zenei hatást, érzelmi hevületet, a modell iránti mély érzelmi elfogódottságot mutat.
|
