Az 1925-ös felsőbányai nyarat követően Aba-Novák és barátai nem utaztak messzi tájakra, hanem Aba-Novákék zugligeti lakása környékén, a budai hegyekben festettek. Az ekkor készült Pipás önarckép az évtized elejéről származó grafikák beállítását ismétli meg, a korábbi önarcképek folytatója. A kellékek és a spontánnak ható, ám mégis kiszámított mozdulat előzményei mind megtalálhatóak a régebbről ismert képeken, a kolorit az egy évvel korábbi festmények lilás-rózsaszínbe hajló reflexeit mutatja.
A zugligeti kolónia egyik résztvevője a Felsőbányán is megforduló Bánk Ernő volt. A társainál több mint egy évtizeddel idősebb művész ekkoriban Aba-Novák hatásáról tanúskodó képeket festett, két műve egy-egy konkrét festmény - önarckép - készüléséhez kötődik, lényegében azok "dokumentációja": Aba-Novák Vilmos fest című képén a Pipás önarcképre ismerhetünk.
Két évvel később, az 1928-as igali nyáron Bánk Ernő a Szőnyi-kör másik tagjáról, Patkó Károlyról festett portrét. A képen Patkó saját életnagyságú képmásával néz farkasszemet, és első ránézésre azt hihetnénk, hogy a művész egy nagyméretű tükör előtt ül. Ezt testtartása is alátámasztja, de pár évvel ezelőtt a műkereskedelemben felbukkant az a Patkó-önarckép, amely egyértelművé teszi, hogy a művész az éppen befejezett festményt szemrevételezi.
Az önarcképek műfaja - noha egyre inkább háttérbe szorulva - továbbra is megmaradt a Szőnyi-kör művészeinél. Eltűntek a kosztümök és a kellékek, a festők most már természetes helyzetekben ábrázolják magukat. Aba-Novák pipázik, Patkó befejezett festményét méregeti a verőfényben, Szőnyi pedig 1928-as Önarcképén ecsettel a kezében néz velünk szembe. Az ismerősnek ható, fentről beeső megvilágítás, a dicsfényszerűen kivilágosodó háttér és a markáns fény-árnyék kontrasztok ellenére a beállításból nem távolságtartó szerepjátszás, hanem intim közvetlenség sugárzik. A formákat megmozgatja, de nem oldja fel a fény, Szőnyi a vastagon, zsírosan traktált festékkel mintha agyagból mintázná a hűvös kék színekből kibontakozó meleg tónusú arcot.
Az Evezősök című festményen pedig - először és utoljára - együtt látható a "Szőnyi-Aba-Novák-Patkó triász". A korábban az Országos Testnevelési Tanács tulajdonában lévő, és a háborúban eltűnt Evezősök a verőfényes Duna-parton álló-vonuló férfiak antik szobrokat idéző együttesét ábrázolja, a központi figura Polykleitos Doriphorosának (Dárdavivő) tartását ismétli meg. Szőnyi a képet több változatban is elkészítette. Az oldott kompozíció-vázlat nem a figurák monumentalitására, feszes ritmusú elrendezésére koncentrál, hanem inkább a festői értékek, az okkerek és kékek fényátjárta foltjaira helyezi a hangsúlyt. Szőnyi egy másik olajképen a parton gyülekező evezősök csoportjából a jobb oldali három figurát külön is megfestette, a kép hátoldalán olvasható felirat a Szőnyi-kör három tagjával azonosítja be őket: "Patkó, Szőnyi, Aba-Novák. Zebegény".
A húszas évek második felében készült képeken még fel-feltűnnek ruhátlan férfialakok. Noha Szőnyi egy-két műve még visszautal a heroikus aktok korszakára, művészetében egyre inkább hétköznapi szituációk és emberek bukkannak fel. Az 1929-es harmadik gyűjteményes kiállításról megvásárolt Vízparti jelenet átmenetet képez két korszak között: a fénylő testű fiúakt még a korábbi alkotói periódusból származik, a jobb oldali alakok a zebegényi parasztok világát testesítik meg. A kompozíciót a középtengelybe helyezett vékony fácska osztja ketté: a két térfél más nézőpontból látszik, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. A fürdéshez készülődő fiúk - az olajvázlaton még mindkettőjük meztelen - szemmagasságban állnak, viszont a folyóparton álló családot és a csónakot a művész erős felülnézetből ábrázolja. Az alakok elrendezése gondosan kiszámított, de a fenséges nyugalmú pózokat természetes testtartások váltják fel: Szőnyi a vetkőző fiú, illetve a csónakot kikötő férfi lehajló mozdulatát pillanatképszerűen rögzíti. Erre a képre is ráillik, amit az 1929-es gyűjteményes kiállítás kapcsán Ybl Ervin Szőnyi legfrissebb munkáiról ír: "Rajz szempontjából az alakokban egyedül a körvonalak fontosak, bár ezek sem élesek, a fényben feloldódnak, de biztosítják az egyes figurák összefoglaló színfoltjait. (...) A formák plasztikáját a reflexekkel együtt szélesen felrakott színekkel érezteti, amelyek azonban nem bontják meg az alakok egységét. Bár a figurák és környezetük szoros téregységet alkotnak, mégsem mond le az alakok térbehelyezésének, körvonalainak, a háttérrel való viszonyuknak dekoratív hangsúlyáról."
Az "üres" Dunakanyar-tájképek mellett Szőnyi gyakran szerepeltet festményein figurákat is. Noha a tízes-húszas évek klasszicizáló törekvéseiben kiemelkedő jelentőségűek a ló- és lovas-ábrázolások, a Szőnyi-kör művészetében elvétve fordulnak csak elő. A Lovak a kertben című képén a jól ismert zebegényi látkép előtt megjelenő lovak - akárcsak másutt az emberi figurák - szerteáradó napfényben fürdenek. A korábban zárt formák "már nem tarthatják meg olyan határozottan súlyos testiségüket. A Szőnyi első stílusában jelentkező súlyos masszáknak most részben föl kellett oldódniok. Ilyen világossággal szemben nem maradhatnak meg a testeknek szilárd körvonalai."
Aba-Nováknál az önarcképek mellett továbbra is kitüntetett helyet foglalnak el a családtagokról készített ábrázolások. A fényárban úszó kerti jeleneten a zöld reflexszínek dominálnak, a kép a Fürdetéshez hasonlóan a család-tematikát folytatja, és a kompozíció mellvédszerű elrendezését követi, de beállítása az előző évi Kettős arcképről is ismerős lehet. Aba-Novákék Judit lánya csak 1928-ban született meg, ezen a képen Kató a festőbarát Novotny E. Róbert Gergő fiát eteti, a festmény készülésének évében ők is a zugligeti nyár résztvevői voltak.
Szőnyi életművében külön csoportot alkotnak a családjáról festett képek: a szülőkről, majd feleségéről, végül a gyermekeiről készített portrék. Az anya és gyermeke motívum Szőnyi művészetében Zsuzsa lányának születésétől jelen van. Ez a téma kiemelt szerepet játszik Uitz Béla tízes évekbeli grafikáin, és a nemzetközi neoklasszicizmus képviselőinél is gyakran előfordul. Az olaszoknál Achille Funi vagy Mario Sironi képein a monumentális ízű reneszánsz Madonnák hatása érződik, akárcsak Szőnyi Anya című festményén, amelyen Szőnyi felesége és Zsuzsa mellett 1926-ban megszületett második gyerekük, Péter látható. Az önfeledten összebújó család zárt csoportját fellazítja a fény, az egy évvel korábbi Zsuzsa a falovával gyöngyházfényű színei járják át a kompozíciót. Ekkorra valósággá vált az, amit Elek Artúr profetikus jóslatként 1921-ben Szőnyi sötét, monokrómiába hajló képeiről írt: "A mindent elegyengető, a részlet egészbe foglaló tónusra való törekvés... egyelőre elfátyolozza tüzüket, és megfojtja önálló létüket. El fog következni azonban a felszabadulás ideje, mikor a tónus barnáján keresztülszakad majd a megnyomott színek ujjongása..."
Az önarcképek és a bensőséges családi jelenetek mellett a többi kép is hétköznapi szituációban, általában valamilyen munka közben örökíti meg a különböző figurákat. Aba-Novák nagyméretű festményén a jelzésszerű közegben a szöcskeszerű, nyápic Köszörűs komikusan meggörnyedő alakja szétálló lábfejeivel a művész karikaturisztikus irányba tartó emberábrázolásainak újabb állomása. A valószínűleg Igalon megfestett motívummal Bánk Ernő egyik képén is találkozhatunk.
Ugyanebből az időszakból származik a Konyha, amely Aba-Novák korábbi műveihez képest szokatlanul összetett kompozíciós sémát mutat. Az átlósan egymás mögé helyezett téri elemek erőteljesen érzékeltetik a képmélységet, az asztal előtt ülő idős asszony felülnézetből látszik. Alakja nem kap sok fényt, arca árnyékba borul, ruhájának sötét foltja mögött az asztal csillogó lapját és a csendéletszerű részletet az ablakon beáradó ellenfény atmoszférikus hatásai lazítják fel. A művész az életképszerű jeleneteken a figurákat gyakran egyéníti, tudjuk, hogy a Lopótökkel című festmény tar fejű modellje a zugligeti Sumics szomszéd volt. Mögötte az asztalnál borozgató figurák ülnek, és ez a motívum Aba-Novák festészetének egyik legfontosabb vonulatát indítja el.
A jelképessé növelt lakomaábrázolásokkal szemben Aba-Nováknál az evő-ivó társaság mindig - még a bibliai tárgyú kompozíciókon is (Mene, Tekel, Ufarsin) - földhözragadt, vérbő figurák gyülekezete. Az Ivók később is számtalanszor megfestett témája ezen a képen még sötét tónusú rőtbarna háttér előtt bontakozik ki, a sűrűn rovátkolt mélytüzű színfoltokba szinte belesüppednek a kártyázó-iddogáló férfiak ormótlan és groteszk alakjai.
A Szőnyi-kör tagjai számára továbbra is idegen maradt a nagyváros, képeiken elvétve jelenik csak meg egy-egy városi motívum. A mindennapok ábrázolásai sem a modern nagyvárosi életformához, inkább az egyszerű és hagyományos falusi élethez kötődnek. Szőnyihez hasonlóan 1924-1927 között Aba-Novákék is vidékies környezetben, a Zugligetben laktak. "Egy öreg vendéglő oldalszárnyában" egy földpadlós nyári konyha volt az otthonuk. A Zugligeti részleten valószínűleg ez a Budapestre bejáró kofák által látogatott Csillagvölgyi úti vendéglő látható. A bensőséges hangulatú festmény az igali stílusváltás, a kirobbanóan színes és kivilágosodó festéksávokra szabdalt képek előtt készült. Ismerjük tusvázlatát, és egy pár évvel későbbi, zömökebb formátumú, de világosabb és oldottabb felfogású temperaváltozatát is.