Thorma János először 1925-ben, szervezetének gyengülése miatt vette fontolóra, hogy lemondjon a szabadiskolai tanárságról. Ugyanakkor szüksége lett volna olyan tanárok bevonására, akik folytatói lehetnének a kolónián annak a művészetpedagógiai munkának, ami mindig is meghatározta Nagybánya szellemiségét. Ezért 1926-ban Thorma mellett két másik tanár: Mikola András és Krizsán János korrigált az iskolában. A kísérlet azonban kudarcot vallott, mivel Mikola hamarosan lemondott, Krizsánt pedig a román növendékek fogadták bizalmatlanul. Szeptembertől Krizsán János mellett Ziffer Sándor és Ferenczy Valér vállalta közösen a tanítást. Nemsokára azonban mindhárman lemondtak, mivel Thorma ragaszkodott az egyébként igazán megérdemelt pozícióihoz, meg akarta őrizni egyszemélyi vezetését és szuverenitását az iskola fölött.
A bonyolult és egyre kínosabbá váló szituáció végül úgy oldódott meg, hogy Thorma lemondott az NFT (Nagybányai Festők Társasága) elnöki tisztjéről, majd Réti Istvánnal ketten elhatározták az iskola megszüntetését.1927 szeptemberében egy ilyen értelmű nyilatkozatot tesznek közzé: "A fiatal erők kezdjenek új fejezetet - írják -, ha tetszik, új iskolát, új név alatt...".
Ezután Mikola Andrást lett az NFT elnöke. Szintén őt bízták meg az iskola vezetésével, de segítségül két művésztársat rendeltek mellé Krizsán János és Börtsök Samu személyében. Mikola energikusan látott hozzá a szervezéshez. Már 1927 szeptemberében Nagybányai Szépművészeti Főiskola néven újjáalakult az intézmény. Ziffer lemondása és Börtsök betegségére való tekintettel tulajdonképpen Mikolára és Krizsánra hárult a festőiskola tényleges fönntartása.
Mikola András párizsi tanulóévek után telepedett le Nagybányán. Művészete eleinte még magán viselte a francia fővárosban tapasztaltak, főképpen Cézanne, hatását: Önarckép. De később eltávolodott a merészebb festői irányzatoktól. Tulajdonképpen a művésztelep kolorisztikus törekvéseit erősítette munkásságával: Zazar-part, Nagybányai táj. Korrigálás közben az erős fény-árnyék hatásokra alapozott. Elve az volt, hogy egy tanár ne rajzolni tanítson, hanem látni.
Krizsán János is a klasszikus nagybányai hagyományokat követte. De festészete valahogy szuggesztívebb, talán mert nem kívülről kellett megközelítenie a vidéket (képeinek legfőbb ihletet adó forrását). Neki ez születésétől otthona, természetes környezete volt. Tájképein nem a napfényt szikráztatta föl, hanem homályos, szürke tónusban állítja elénk a befogott nagy perspektívájú látványt: Tájkép (Ősz a parkban). Téli képein viszont gyakran előfordult, hogy a természethűséggel szemben a festői összefogottság, dekorativitás eszközével élt: Falu télen. Növendékeit alapos munkára, a színélmények, puha tónusok életszerű visszaadására bíztatta.
A nagybányai iskola névsorain ebből a korszakban is számos tehetséges növendék jelenlétét jelzik: Ben József, Tasso Marchini, Szervátiusz Jenő, Agricola Lídia, Csizér Lilla, Gáll Ferenc, Katz Márton, Kováts Géza, Pittner Olivér (Téli táj) és még sokan mások.