|
Krizsán János művészi érdeklődésének középpontjában a nagybányai vidék és a tájképfestészet állt. Abban a szellemben dolgozott tovább, amelyben elődei a nagybányai festészet lényegét megfogalmazták. Tájképein viszont mégsem a napfényt szikráztatja föl, hanem homályos, szürke tónusban állítja elénk a befogott nagy perspektívájú látványt.
Egy téli tájkép megfestésekor kézenfekvő lenne a hófehér hóról visszavert, fényáradatban fürdő témát választani. De Krizsán Jánost nem ez érdekli. A téli falut ábrázoló képen félhomály uralkodik. A festő a sötétkék meglehetősen komor árnyalataira építi a képet. A nyomott hangulatot nem élénkítik a fehér színfoltok sem, mert szürkébe hajló piszkosfehér árnyalatokat választott a festő. Az előtérben magasodó csupasz ágú fa is a táj kihaltságára, sivárságára hívja fel a figyelmet. A háttért lezáró hatalmas hegyoldal és az előér fája mellett eltörpülnek a völgyben megbújó házak.
Mivel Nagybányán nőtt fel, festészete szuggesztívebb, mint a hagyományos úton haladó pályatársainak művészete. Neki nem kellett megismernie a vidéket, mert otthona, természetes élettere volt mindig is. "Hegyek között nőtt fel- írja Réti István-, magasra kapaszkodó szűk völgyek látványa közepett, ahol szétszórt kis házak követik az út mentét, a völgy fordulatait. Társai nagy része sík vidékről került a bányai hegyek elé, és többnyire lapos előtérből szemlélve festette azokat. Krizsán kedvenc témái bent laktak a kanyargó völgyekben vagy a hegytetőn és a lombos hegyoldalon." (A nagybányai művésztelep. Bp. 1954)
|
