|
Krizsán János régi nagybányai bányászcsaládból származott, de inkább a festőpálya nagyszerű szabadsága vonzotta. Annyira hatott rá a városban megtelepedett festőközösség munkája és életvitele, hogy bányakincstári állását öngyilkossággal fenyegetőzve hagyta ott.
Művészete meditatív jellegű. Az egyéniségének megfelelő kifejezési eszközökre nehezen talált rá. Tehetsége lassan bontakozott ki. Meggyőződéses híve volt a hagyományok töretlen folytatásának. Határozottan elzárkózott a kolónia lázadóitól, életművében mégis felbukkannak a Tájképhez hasonló festmények, melyeken ösztönösen ráérzett az újítások lényegére.
A Tájképen részletező természethűséggel szemben a festői összefogottság, dekorativitás eszközével él. Az előtérben hatalmas, egynemű zöld színfelületeket látunk, de a rét, a két fenyő és az ég színe sem bomlik árnyalatokra. Az ősz erőteljes, meleg színeit társítja a nyárra emlékeztető harsogó fűszínnel, ragyogó éggel. A kompozíció statikus, szimmetrikus. Stabilitást, egyensúlyt sugároz; az örökkévalóság, örökérvényűség érzetét kelti a szemlélőben.
|
