1906 körül a korábban a művésztelepen tanuló fiatalok önálló stílus (egy fajta neoimpresszionizmus) igényével jelentkezve megkérdőjelezték a nagybányai természetfelfogás általános érvényűségét. A "neós" művészek tették meg az első lépést a természetelvű festészettől való eltávolodásra, majd elszakadásra, amely aztán több lépcsőben a geometrikus illetve a lírai absztrakt festészet kibontakozásához vezetett.
Czóbel Béla Párizsban, fauve hatásra, fauve stílusban festett képei robbantják ki 1906-ban a kisebb művészeti forradalmat a művésztelepen. De a neós stílus minden valószínűség szerint már 1904-1905 között kezdett érlelődni Nagybányán. Erről tanúskodnak Maticska Jenő képei nagy határozott foltokban komponált színfelületeikkel: Fagy, Zazar partján. Czóbel ragyogó, életerős, színes képei csak betetőzték, kirobbantották a lassan bontakozó változásokat: Festők a szabadban, Ülő férfi.
Újszerű szemléletükben akkor mentek legmesszebbre amikor kicsit eltávolodtak a nagybányai környezetüktől, amely nyilvánvalóan visszafogta őket. A szobabelsők, műteremsarkok, néhány zsánerképük és az árkádiai hangulatú aktos csoportképek szakadtak el leginkább a tradicionális természetelvű felfogástól, hogy a fauvistákhoz, kubistákhoz vagy akár a szimbolista felfogáshoz közeledve valóban újat nyújtsanak.
A "neós" életérzés legtisztábban az enteriőrök ábrázolásában érvényesült: Czóbel Béla Kislány az ágy előtt, Ülő férfi, Perlrott Csaba Vilmos Csendélet, Ziffer Sándor arcképe, Bornemisza Géza Csendélet. Ezek az alkotások elsősorban színvilágukban és formarendszerükben hoztak újat. De ez csak a nagybányai viszonylatok között jelentett forradalmi újdonságot. Nem merült fel bennük a körülöttük levő világ megváltoztatásának igénye, nem érezték át ennek szükségszerűségét. Belső békéjük, környezetükkel való harmonikus viszonyuk tette lehetővé a kiegyensúlyozott kompozíciók születését, ugyanakkor lehatárolta további fejlődésüket, kibontakozásukat. Európai kortársaik belső feszültségtől gyötört képeivel szemben, ők állóképekben tükrözték a világot Ennek a stílusnak a jellegzetesen megformált műve Tihanyi Lajos Nagybányai utcarészlet című, erős, tiszta színfoltokból komponált, kanyargós, dekoratív, hangsúlyozott fekete körvonalakból kialakuló képe. A nyugodt, zárt, tökéletesen statikus kép árasztja magából a művész lényét, még az ő közvetlen jelenléte nélkül is. Tihanyi képeit később, az első világháborúéveiben ennél erősebb feszültség jellemezte. De a neós időszakban sem az ő, sem a társai számára nem jött még el ennek az ideje.
A művészek exotikus, marginális életformák iránti érdeklődését a cigánytéma megjelenése tükrözi: Perlrott Csaba Vilmos: Cigánymodellek, Tihanyi Lajos: Cigányasszony gyermekével.
Portréképeik gazdag változatosságban vetítik fel társadalmuk jellegzetes típusait. Gyakori téma a kalapot viselő, esetleg pipázó fiatal művész vagy polgár alakja, arcképe: Czóbel Béla: Önarckép. Ezek többnyire az ember és a természet töretlen egységének a jegyében születtek anélkül, hogy a modell mint személyiség, önálló karakter érvényesült volna. Az egyéniség először Czigány Dezső Férfitanulmányán bukkant elő. A szembe nézetből ábrázolt férfi ellenszenves tekintetével már egy létező karakter és nem egy tájba komponált staffázsfigura.
Ebben az időszakban Czóbel Béla a legkarakteresebb mester. Az Ülő férfi modelljét olyan szokatlanul, egyedien helyezte bele a dekoratívan megfestett szobabelső terébe, hogy azonnal felhívja magára a figyelmet, anélkül hogy egyéniségét különösen hangsúlyozná a festő. A Szalmakalapos férfi élénkpiros arca, laza színfoltokból bravúros könnyedséggel összeállított felülete a látványfestészet kikristályosodását jelzi.
A neós mozgalom egyfajta lezárását jelentette, amikor Iványi-Grünwald Béla 1908-ban megalapította a kecskeméti művésztelepet. 1909-től már csoporttá formálódott és szervezett tevékenységet fejtett ki a nagyrészt neósokból álló Keresők és a Nyolcak.