A budai márványszobrászok munkáját irányító Giovanni Dalmata műve az ún. Diósgyőri Madonna és a visegrádi palota vörösmárvány díszkútja a lernai Hidrán lovagoló gyermek Herkules alakjával.
A reneszánsz művészeti stílus Firenze városállamában, sajátos gazdasági, politikai és kulturális viszonyok között alakult ki 1420 körül. Az Alpokon túl a 16. század első évtizedeitől fogva kezdett elterjedni.
Ékes kivétel ez alól Magyarország, ahol Mátyás király és néhány humanista műveltségű, művészetpártoló püspök jóvoltából már az 1460-70-es évek táján gyökeret vert. Úgy tűnik, az új művészet befogadására itt ekkorra megértek a feltételek. Magyarországot Itáliához ugyanis a 14. századtól erősödő, főleg dinasztikus és kulturális kapcsolatok fűzték. A 15. század elejétől több itáliai művészetpártoló egyéniség került nálunk magas egyházi és világi állásba, s az ő közvetítésükkel a firenzei újításokat jól ismerő művészek telepedtek le hazánkban.
Ezt a kulturális kapcsolatot a király megkoronázta, amikor 1474-ben a Legával került összeköttetésbe, s eljegyezte, majd 1476-ban feleségül vette a nápolyi király lányát, Aragóniai Beatrixot. Mátyás később a milánói herceggel került szoros kapcsolatba.
A politikai szálakat a magyar humanizmus kapcsolatai egészítették ki, s ez biztos táptalaj volt a reneszánsz művészet kialakulása számára.(Az első igazi reneszánsz szellemű motívumok Vetési Albert veszprémi püspök nevével ismeretesek: antikva betűs gótikus kőfaragványok, adománylevél, miseruha.) Veszprémen kívül Esztergom, Vác, Pécs és Nagyvárad voltak azok a püspöki székhelyek, ahol a humanizmus és a reneszánsz művészetpártolás bölcsőit keresnünk kell. Az Itáliát járt főpapokon kívül persze a király példájának köszönhetjük a reneszánsz gyors és széles körű elterjedését.
Mátyás figyelmét a humanista pécsi püspök és költő, Janus Pannonius hívhatta fel először a reneszánsz képzőművészet alkotásaira. Általa rendelt a király portrét Mantegnától (elveszett), s alapította meg gyűjteményét, amelybe azután pl. Filippino Lippi képek is kerültek. A gyűjteményt elsősorban Mátyás történetírója, Bonfini jóvoltából ismerjük. A király firenzei miniátorokat, szobrászokat foglalkoztatott, szenvedélyes gemmagyűjtő volt. A Mátyás és Beatrix mellképe is az antik műfaj iránti rajongását igazolja.
Francesco Bandini, firenzei neoplatonista volt az, aki (1476-ban Budára érkezve) a király közvetlen tanácsadójaként valószínűleg a reneszánsz építészet pártolására is bíztatta. Mátyás soha nem járt Itáliában, művészetpártolását a humanisták befolyása és Filarete traktátusa irányította.
A fennmaradt szobrászati emlékek elsősorban valaha állt épületekhez kötődnek, ezért fontos tudni, hogy a magyar korareneszánsz építészetnek az Alpokon túli európai reneszánsz építészettől eltérő vonása nemcsak korai jelentkezése, hanem olaszosan klasszicizáló, all' antica karaktere is. Azért is figyelemre méltó jelenség ez, mert ezidőtájt Magyarországon éppenúgy a gótikus építészet volt uralkodó, mint Európában másutt.
Az építkezések mérete, kiterjedése miatt valószínűtlen feltételezés, hogy a korai reneszánsz kizárólag olasz mesterek műve lett volna, bár írásos adatok bizonyítják egy itáliai, dalmát művészkolónia ittlétét. Feltehetően ők építészként, kőfaragóként irányították a munkálatokat, s magyar kőművesmesterekkel és vörösmárványfaragókkal dolgoztak. Chimenti Camicia firenzei intarziátor (Vasari építészként is emlegeti) volt, aki a királyi építkezések terveit elkészítette.
Az épületekből fennmaradt számos reneszánsz töredéknél fontosabb néhány kimagasló szoborműről megemlékeznünk.
Mátyás budai, visegrádi palotáinak legértékesebb szobrai valószínűleg bronzszobrok voltak. Az életnagyságú szobrok (Heraklész, Hunyadi János, László, Mátyás) mintázását és öntését Budán végezték. A Márvány Madonnák Mesterének tulajdonítják a palota másik szép szobrászati alkotását, az ún. Visegrádi Madonnát, amely eredetileg a kápolna kapuját koronázhatta.
A budai márványszobrászok munkáját irányító Giovanni Dalmata műve az ún. Diósgyőri Madonna és a visegrádi palota vörösmárvány díszkútja a lernai Hidrán lovagoló gyermek Herkules alakjával.
A Mátyás elkezdte építkezéseket utódja, II. (Jagello) Ulászló folytatta, erről címeres töredékek tanúskodnak. Az ő villaépítkezései (Nyék) jelzik a folyamatos átmenetet a dunántúli reneszánsz kialakulásához, amelynek a nagyvázsonyi vár feltárásán előkerült töredékek 1500 körüli példái.
Az első, teljes egészében reneszánsz egyházi épület az ún. Bakócz-kápolna. Alapjait a humanista főpap, Bakócz Tamás esztergomi érsek rakta le 1506-ban. A kápolna a Brunelleschi által Firenzében kikísérletezett, korszakalkotó centrális kápolnatípus változata.
A kápolna szobrászati díszével közeli stíluskapcsolatban állnak a pesti belvárosi templom tabernákuluma, az egyházasgergei templom szentségtartója. Érettebb stílust képvisel Szathmáry György tabernákuluma a pécsi székesegyházban.
Az olaszok által meghonosított stílus a 16.században magyar vörösmárványfaragók kezén élt tovább, s terjedt el széles körben az ország területén (pl. Siklós, Mezőkeszi, Nyírbátor, Gyulafehérvár). Egyik legszebb emléke ennek a kornak az un. Báthory-Madonna (1526).
A mohácsi vész után inkább a hadiépítészet kap hangsúlyt (a baranyai Márévár ekkori átépítése reneszánsz ízlésről tanúskodik).
A polgári reneszánsz építészet egyik centruma ekkortájt Kolozsvár lett, erről az un. Wolphard-ház (1534-36) faragványai és a Szent Mihály-templom sekrestyeajtaja (1532, a német reneszánsz elszigetelt példája, készen hozták Kolozsvárra, feltehetően Adolf Daucher augsburgi szobrászműhelyéből) tanúskodik. Az északi reneszánsz egyik legszebb példája egy nyitrai epitáfium kőlapja (1520-30).
Szapolyai halála (1540) után Martinuzzi György folytatta a budai erődépítkezéseket. A nyíláskeretezések a kolozsvári kőfaragók munkáihoz állnak közel.
A síremlékszobrászatban még sokáig éltek a gótikus formák. A humanista Vitéz János († 1472), aki Bonfini szerint reneszánsz árkáddal díszíttette palotáját, síremlékét gótikus stílusban faragtatta ki. Szapolyai Imre nádor 1487-es és Szapolyai István 1499-es sírköve még gótikus elrendezésű, de reneszánsz elemeket tartalmaz. A legkorábbi reneszánsz ízlésű sírkő Beatrix tárnokmesteréé, Bernardino Monellié († 1496).
A sírkövek stílusváltása lassan, a Jagello-korban játszódik le: antikizáló elemek és illuzionisztikus kompozíciós séma keretében jelennek meg a hagyományos heraldikus és figurális toposzok. Kora csoportjuk Esztergomhoz köthető. Bakócz Bálint 1497-98 körül készült sírköve álló figurával a család műpártolásának egyik első reneszánsz emléke.
A címeres vagy fekvő alakos sírlapok általában magyar mesterek alkotásai. A reneszánsz felfogás gyakran csak az elhunyt realisztikusabb ábrázolásában nyilvánul meg.
A 16. századi gazdag síremlékanyag a különböző típusok kialakulásáról tanúskodik a hagyományos sírkövek mellett. Pl. oszlopos síremlék az elhunyt álló vagy térdelő alakjával.
Egyik legszebb, már inkább a német reneszánsz hatását mutató síremlék-szobor Pisendorfi Rueber János kassai főkapitány sírszobra új, 17. századi síremléktípus előfutára.