Az aktivizmus mint magyarországi avantgarde jelenség esetében is az irodalmi és a képzőművészeti törekvések közös jelentkezéséről beszéhetünk. Megszületése Kassák Lajos nevéhez fűződik, aki az 1915-16-ban kiadott A Tett (elnevezésében utal a német Die Aktion című újsággal való rokonságára), majd betiltása után a MA folyóirat köré szervezte meg a leghaladóbb hazai művészeket, írókat, gondolkodókat. Szellemiségében a korszak legjelentősebb külföldi avantgarde folyóirataihoz kapcsolódott, a társadalom átalakításának analógiájára a művészet radikális megváltoztatásának igényével lépett fel.
A Nyolcak művészcsoport egységes programmal nem rendelkező, hamar elbizonytalanodott társasága után az aktivisták jóval radikálisabb társadalmi, világnézeti, művészeti elképzelésekkel léptek fel. "A MA nem egy újabb művészeti iskolát akar, hanem egy egészen új művészetet és világszemléletet." - írta a folyóirat képzőművészeti kritikusa Hevesy Iván 1918-ban. Nem véletlen, hogy az aktivisták szerepet vállaltak az 1919-es Tanácsköztársaság művészeti átszervezésében is. A Nyolcak közül Tihanyi Lajos csatlakozott a MA köréhez, egyik legjobb portréját Kassákról festette (Kassák Lajos arcképe, 1918). Maga Kassák illetve sógora, az aktivizmus másik meghatározó alakja Uitz Béla 1916-ban a kecskeméti művésztelepen dolgoztak, ahol Kmetty János (Kecskemét, 1912; Mennybemenetel, 1913) és Perlrott-Csaba Vilmos kubista szellemiségű művészete döntő hatással volt rájuk. Kmetty több művének reprodukcióját közölte a MA folyóirat is. Kassák - jelentős írói, költői munkássága mellett - a 20-as évektől a tiszta geometrikus formákból szerkesztett Képarchitektúra mint az új esztétikai forma meghirdetője volt ismert.
A Tanácsköztársaság bukása után, a bécsi, a berlini és a moszkvai magyar emigráció megpróbálta immár külföldön folytatni a háború alatt kimunkált elvek szerinti művészeti programot. Uitz Béla a Tanácsköztársaság idején plakátot (Vörös katonák előre!) illetve forradalmi pannókat tervezett, ezért 1920 után előbb Bécsben, Párizsban, majd Moszkvában élt. Az orosz konstruktivista hagyományok nyomán született meg az Ikonanalízis című főműve 1922-ben. Nemes Lampérth József Berlinbe emigrált, majd egy svéd gyűjtő meghívására Svédországban dolgozott. 1911-es Önarcképe óta következetesen festette jellegzetes sávozott festéssel készült képeit. Konok, megalkuvást nem ismerő életszemlélete a legeredetibb progresszív festők közé sorolják művészetét (Háttal álló női akt, 1916). 1920 után ugyancsak kiszorult a magyarországi művészeti közéletből a brassói származású Mattis Teutsch János. Korai munkáinak hajlékony vonalvezetését megőrizve (Napraforgók, 1910 körül) sikerült kifejlesztenie sajátosan elvont, mégis hangulati festészetét (Lélekvirágok), amely stilárisan a berlini Sturm folyóirat köréhez kapcsolható. Bortnyik Sándor elősorban illusztrációival jelentkezett a MA hasábjain, grafikai tevékenységét az emigrációs időszakban is folytatta (MA-album lapok, 1921). Festményein a metafizikai tér megjelenítésére törekedett, ahol a főszereplő a mechanikus kor sokértelmű bábuja (Az új Ádám, Az új Éva, 1924).
Előző lapra