A nagybányai művésztelep gondolata Hollósy Simon müncheni magániskolájában született. A mester tanítványaival és festő barátaival a magyar művészélet modernizálásáról álmodozott, hiszen nyitni szerettek volna az új törekvések felé. 1896 tavaszán együtt utaztak Nagybányára és útközben a budapesti millenniumi kiállításon látott Szinyei Merse-művek nagy hatást gyakoroltak rájuk. A festői fekvésű erdélyi bányavároskába érkezve fokról-fokra fejlesztették ki plein-air indíttatású művészetüket. Az azonos iskolázottság, a közös munkálkodás, hasonló művészeti nézetek összekovácsolták a festőket és a hozzájuk csatlakozókat, bármennyire is különbözött egyéniségük. A nagybányai tapasztalatok stílusuk bizonyos egységesedését vonta magával.
A vezető szerep a legérettebb, legkövetkezetesebb mesteré, Ferenczy Károlyé volt, akihez Iványi Grünwald Béla állott legközelebb. Ő 1906 után a Párizsból Nagybányára utazó fiatal művészek, a neósok újító mozgalmának szimpatizánsa lett, sőt 1909-ben a szecesszióval rokonszenvező kecskeméti művésztelepre költözött. A nagybányai mozgalom teoretikusa Réti István volt. Velük együtt dolgozott még rövidebb-hosszabb ideig Glatz Oszkár, Csók István, Zemplényi Tivadar. Ferenczy halála után a festőiskolát Thorma János és Réti István vezették. A fiatalabb nemzedékből Mikola András, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint a későbbi Nyolcak néven jelentkező festők többsége kapcsolódott még időlegesen, vagy életre szólóan Nagybányához.
A mesterek munkássága olyan szilárd alapot nyújtott az új magyar művészet kibontakozásához, hogy a tőlük leszakadó, vagy eszméiket más szempontok alapján továbbfejlesztő fiatalok tevékenysége számos újabb irányban ágazhatott szét. A nagybányai művésztelepről kisugárzó művészet tehát rendkívüli módon befolyásolta az egész XX. sz.-i magyar művészetet.