Az ideális, vagy másképpen eszményi táj mestere nem törekszik az egyedi természeti látvány hűséges visszaadására. Bár tanulmányozza a táj alkotóelemeit, a több helyszínről kiragadott részleteket végül is sosemvolt együttesben csoportosítja, mondanivalójának megfelelően összehangolva az egyes elemeket.

A hangulati egységre és tökéletes képi harmóniára törekvő eszményi táj felépítése évszázadokig alá volt rendelve az akadémiákon tanított szabályoknak, melyektől nem illett eltérni. Így a festmény síkján három térréteget kellett kialakítani, sőt a jobb és baloldali, a kompozíciót lezáró és a tekintetet hátrafelé irányító motívumokra is súlyt kellett fektetni. A nézőt a többnyire árnyékos, hangsúlytalan előtér választja el a fő témától, azaz a középtér erősebben megvilágított síkjától, melyen a mitológia, a Biblia, a történelem világából vett jelenetek képezik a tájkép tartalmi magját, a léptéket is jelző ú.n. staffázs alakokkal. Az idillikus, morális, esetleg bukolikus mondanivalót antik romok, pompás - sokszor fantázia szülte - épületek, hatalmas fák, esetleg sziklaalakzatok emelik ki, mintegy hangsúlyozva azt a távolságot, amely ezt az eszményi világot elválasztja a mindenkori szemlélő korától. A harmadik térréteg - a dús lombozat között megnyíló, végtelenbe vesző távlat a rendszerint nyugodt, fenséges égbolttal - mindig magasztos hátteret nyújt ehhez a hatásos együtteshez.