Körösfői-Kriesch Aladár 1895-től kezdődően családjával együtt az erdélyi Diódon töltötte a nyarakat. Nagy hatással volt rá a vidék népművészete és házigazdájuk tolsztojanizmusa. Körösfői 1899 után első gyermeke halála miatt nem tért vissza ide, de az ő emlékére festett Ego sum via, veritas et vita c. képén (1903) megörökítette az itt működő kis művésztelep tagjait.
A művész 1901-ben a Budapest környéki Gödöllőre települt át, ahová egyre több művész költözött. Ezek a művészek - többek között Körösfői sógora, Nagy Sándor - a festészet és a grafika mellett az iparművészet területén is dolgoztak, 1904-től Gödöllőn szövőiskolát működtettek (Bábszínház, 1907 körül). Ettől az évtől kezdve részt vettek azokon a rendszeres néprajzi gyűjtőutakon (A magyarvalkói temető, 1908), amelyeknek eredményeit később több kötetes könyvben publikálták (A magyar nép művészete). Az Erdélyben gyűjtött motívumok megjelentek műveiken is: a szimbolizmussal színezett történelmi (Zách Klára I és Zách Klára II., 1911) és bibliai témájú (Ave Myriam, 1904) művek mellett a magyar-hun mondavilágból és népmesékből átvett történeteket is ábrázoltak (Székely népmesék, 1912).
Művészetükben a kézművességhez (Ruskin, Morris), életvitelükben a paraszti életformához (Tolsztoj) való visszatérés állt a középpontban. Kapcsolatban álltak olyan művészekkel, mint Walter Crane vagy Akseli Gallén-Kallela, akik el is látogattak Magyarországra. Reformtörekvéseik kiterjedtek az egészséges élemódra, a táplálkozásra és az öltözködésre is. Az első világháború kitörésével a művésztelep működése megszakadt, és Körösfői 1920-ban bekövetkezettt halálával a kolónia gyakorlatilag felbomlott.
Előző lapra