SPETH Ferenc
(? - 1769 körül, Pécs)

Szent Pál (?) apostol mellszobra

1762
Tölgyfa, magasság: 44,5 cm
Római katolikus plébániatemplom, Hatvan

A pécsi székesegyház barokk berendezésének kiemelkedő alkotása a Klimó György püspök (1751-1777) megrendelésére 1762-ben felállított stallum-együttes volt, amelynek szobrászati munkáit Speth Ferenc készítette.

A stallumok aranyozott, faragványos hátlapján a 12 apostol és a négy nyugati egyházatya mellszobra állott. Az id. Szent Jakab és Szent Pál (? apostolt ábrázoló mellszobrok e ma már hiányos büszt-sorozathoz tartoznak. A mintakép a Donner-műhely pozsonyi (Bratislava) dómbeli stalluma (1736), amelyet viszont Donner mestere, Giovanni Giuliani heiligenkreuzi stalluma (1708) ihletett. A megrendelő mintaképválasztása tudatos döntés eredménye. A pécsi püspök, Klimó György ugyanis annak az Esterházy Imrének az oldalán volt pozsonyi kanonok, aki a pozsonyi s a hozzá hasonló Máriavölgyi (Marianka) stallum megrendelője volt. Esterházy Imre környezetéből kikerült püspökök az új székhelyükön készített műalkotásoknál több ízben is mesterük példáját követték. Így szintén a pozsonyi stallumot idézi például Esterházy érseki helytartójának, a későbbi gyulafehérvári püspöknek, Klobusiczky Ferencnek, az ottani székesegyházban állított stalluma is (1744). A pozsonyi stallum művészi formanyelve az átvétel során legtöbbször nem másolásban, hanem a stílusirány legújabb módozata szerint érvényesült. A Giuliani - Donner (Franz Kohl, Jacob Schletterer) - Speth-féle stallumszobrok szerkezeti-formai eltérései a fokozott érzelmeket és mozgást kifejező megfogalmazástól a klasszicizálódó előadásmód hűvösebb - s mint id. Szent Jakab apostol alakjában is - közönyös szemlélődést tükröző változatában öltenek testet.

Szent Jakab szobra a zarándokok védőszentjeként is tisztelt első apostol-vértanú maga elé révedő alakjában a kontraposzt csekély nyomait hordozza. Rövid körgallérján attribútumát: a compostellai búcsújárást igazoló két zarándokzászlót ismerjük fel. A másik apostol-mellszobor szélfútta, hosszú szakállával, rövid hajával, hosszúkás arctípusával leginkább a Szent Pál-ábrázolásoknak felel meg, s a pécsi stallumszobrok közül ezt fűzi a legtöbb szál a Donner-műhely előképeihez.

A mellszobrok az egykori pécsi stallum töredékeivel együtt, 1882 óta vannak a hatvani rk. Plébánia templomban, miután az eredendően románkori pécsi dómot az 1880-as években neoromán stílusban átalakították s a barokk berendezést a székesegyházból eltávolították.


Tegye meg észrevételeit, írjon a vendégkönyvbe és küldjön képeslapot.
Készítette és fenntartja Krén Emil és Marx Dániel a T-Systems Magyarország Zrt. támogatásával