|
A kép Nemes Lampérth egyik főműve. A művész apját a ravatalon megjelenítő alkotás többet és mást mond a személyes gyásznál. Bár halottportré, mégis az élő apát jellemzi. Az arc, a különösen szögletes homlok felvillanó, erős tömbje - hajlíthatatlan akaratról, tekintélyről vall. A szem sötét árka, a környező formák keménysége különös, feszülő jelentést kap: az őt ábrázoló fiú önmagát is látja halott apjában. Az apai agresszivitás nyomasztó emléke és a fiúi szeretet egyszerre jelenik meg a képen. Kállai Ernő így ír róla: "A megjelenítésnek ugyanaz a döbbenetes súlya, ugyanolyan lenyűgöző tömör ereje van, mint Bartók Béla ez idő tájt komponált sirató énekeinek."
A képnek közvetlen előzménye nincs, de kompozíciójában önkéntelenül a barokk ravatalképekre vagy az oltárok alsó részén húsvétkor megjelenő, sírjában fekvő Krisztusra vagy a spanyol realista festők, illetve Velazquez, Greco hasonló témájú képeinek részleteire utal. Érdekes, eddig közelebbről nem elemzett rokona e festménynek Gulácsy Lajos 1912 körül készült Ravatal c. képe: ezen a halott nem látható ugyan, de a gyász méltóságteljes külsőségei közti fájdalom hasonló.
Nemes Lampérth festményének közvetlen folytatói azok a Derkovits-kompozíciók, amelyek testvéreit, s végül szörnyű látomásként önmagát ábrázolják a ravatalon.
|
