Festő. Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manó, majd a Képzőművészeti Főiskolán Bosznay István és Zemplényi Tivadar növendéke volt. Nem fogadta el mesterei naturalista, akadémikus metódusát, a vita kiélesedése miatt el kellett hagyni a főiskolát. Nagybányára, majd 1913-ban Párizsba utazott tanulmányai folytatására. Az I. világháborúban szerzett sebesülés következtében bal keze megbénult. Munkáira lassan felfigyeltek, több rajzát közölte a Ma c. folyóirat, s a Szépművészeti Múzeum is vásárolt tőle. 1917-ben részt vett a Nemzeti Szalonban rendezet Fiatalok Kiállításán, 1918-ban pedig a MA III. demonstratív tárlatán. Sikerei ellenére is szörnyű nyomorban élt. A Tanácsköztársaság idején kinevezték a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanárává. A Tanácsköztársaság után letartóztatták, majd Berlinbe emigrált, ahol 1920-ban a Gurlitt-Galerieben nagy sikerű kiállítást rendezett. Egy itt megismert Ekström nevű svéd mecénás meghívására Svédországba utazott, de idegrendszere teljesen összeroppant. Az ideggyógyintézetben még néha nagyszerű műveket alkotott, végül azonban a sátoraljaújhelyi elmeosztályra került, ahol meg is halt. Uitz Béla mellett ő képviselte leginkább művészetével a expresszív monumentalitást és aktivizmust a világháború előtti években. Konstruktív festői törekvései Cézanne-hoz kapcsolódtak és rokonok a német "fauves" festők stílusával. Hallatlan erővel tanúskodó, a formákat szintetikusan leegyszerűsítő szénrajzaiból és olajképeiből (Női akt stb.) többet őriz a Magyar Nemzeti Galéria. 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett emlékkiállítást műveiből.