|
A mű ahhoz a huszonnyolc büszthöz tartozik, amelyek a pozsonyi (Bratislava) Szent Márton-dóm egykori kóruspadját díszítették. Ezt Eszterházy Imre érsek, Magyarország, prímása megbízására emelték. A stallumokat, amelyek az 1497-ből való gótikus kóruspadokat váltották fel. 1736. november 5-én, Szent Imre napján használták először.
Mindmáig csupán ezek a kanonoki feljegyzésekből 1880-ban publikált adatok szólnak a stallum felállításáról, további levéltári anyag azóta sem került elő. Így azután semmit sem tudunk azokról az asztalosokról és fafaragókról, akik a művet kivitelezték. A kóruspadok kinézetéről és elhelyezkedéséről fogalmat nyújt a bécsi Franz Altnak a Szent Márton-dóm szentélyéről 1848-ban készített lavírozott rajza, amelyet 1970-ben Bécsben, a Dorotheumban árvereztek és azóta lappang. Egy 20. századi másolata is ismert Csákós Józseftől, amely a pozsonyi városi múzeumban található (Bratislava, Mestké múzeum).
A dómnak a 19. század 60-as éveiben végzett purisztikus restaurálása során eltávolították a barokk stallumokat, a helyükbe neogótikusak kerültek. Az ülések maguk Bécsbe jutottak, az egykori Kinsky-palotába, a büsztöket Enea Lanfranconi műgyűjtő szerezte meg. Az irodalom egy része, amelyhez 1929-ben még Pigler Andor is csatlakozott, Johann Messerschmidt alkotásainak tekintette őket. Albert Ilg már 1893-ban azonban felismerte összefüggésüket Georg Raphael Donnerrel és kilenc darabot bemutatott a jubileumi Donner-kiállításon.
A 20. század elején a mellszobrok Budapestre kerültek és huszonnégy darab, amelyeket annak idején megszerzett az Iparművészeti Múzeum, ma már a Magyar Nemzeti Galériáé és az állandó kiállításon látható. A maradék négy büszt magántulajdonba került és csak 1943-ban bukkantak fel egy budapesti árverésen, majd újra eltűntek.
A sorozattal Aggházy Mária foglalkozott behatóan, aki szintén a Donner-műhelybe sorolta azt. Nézete szerint stilisztikai okokból elsősorban Jacob Schletterer és Franz Kohl jöhet számításba mint Donner tervei után faragó, kivitelező művész. Véleményünk szerint több szobrász is osztozhatott Donner megbízásából ezen feladaton, szám szerint hatan vagy heten, akik valószínűleg nem mind tartoztak közvetlen munkatársai körébe, hanem önálló, helyi mesterek is voltak köztük. Donner segédei közül Kohl mellett Gottfried Frietsc és Ludwig Gode is számba jöhetett, Schletterer viszont aligha, mert ő ekkor már mint önálló mester Zwettlben dolgozott. Az ikonográfiai programot Aggházy Mária csak részben fejtette meg és az sok szempontból nyitva maradt. A büsztök sorrendje bizonytalan, még ha újabban az aljukon bevésett római számokat fedeztek is fel, amelyek bizonyára 1736-ból valók és a stallumon történt eredeti elrendezésükre utalnak.
A kiállított női mellszobornak nincs attribútuma, ami tematikailag jobban meghatározhatná. Aggházy Mária a sorozat többi női büsztjével együtt Szibillának értelmezte, de lehetséges az is, hogy fiatal női szentet testesít meg. Hasonló típus gyakran előfordul Donnernál. A legközelebbi rokonságban a "Mária vigasztalása-" és a "Levétel a keresztről"-domborművek Mária Magdolna-ábrázolásaival áll. A távolságtartó, sima formaadás alapján Gode vagy Kohl kivitelezésére gondolhatunk. A büszt alsó felületén bevésett IIII római szám szerint a mű eredetileg a stallum jobb vagy bal oldalán negyedikként következett. A kerek talapzat minden bizonnyal utólag került rá, amikor a stallumot eredeti helyéről eltávolították.
|
