|
Az emlékezés szomorú szelídségét, fájdalmát hozza magával az esti fény a két leány szobájába. A lámpás gyér fényét is elfedi az ellenző. Szülők árnya lépdel, hangjuk suttog, a hirtelen magány még szinte fel sem fogható.
Ezt a fájdalmat sikerült Csók Istvánnak megragadnia, megszabadítani a részvétébresztés olcsóbb eszközeitől. Az asztalra boruló leány keze nem szorongat zsebkendőt, az ülő lányé sem. Túl vannak a síráson, de még távol a vigaszosabb jövőtől: belecsöppenek a felfoghatatlanba.
Ahogyan Réti István Bohémjeinél a lámpás sárgás fénye, úgy itt a kék alkonyi derengés terít fátylat az aprólékos gondossággal finom természethűséggel ábrázolt jelent köré. Bastien-Lepage hatása szerencsésen vezette át festőinket a száraz akadémikus rajztudásból az érzékenyebb, természetelvű piktúra területére.
|
