Csók István művészetében érdekesen vegyül a franciás és magyaros irányultság. A könnyed elegancia főként figurális képein és portréin dominál, de egy-két tájképét is jellemzi. A Nagybányáról hosszabb időre Párizsba költözött művész 1910-ben tért végleg haza és nagy örömére már a magyar fővárosban is pezsgő művészeti életet talált. Miután festészetét itthon is kezdték méltányolni, e pozitív légkör hatására művészete kiteljesedett. Bár szívesen nevezte magát impresszionistának, e stíluskörhöz csak kevés műve sorolható, köztük ez is, noha itt sem élt a színfelbontás eszközével. A bravúros gyorsasággal, alla príma módszerrel készült kép születési körülményeire barátja, Petrovics Elek emlékezett: "egy bolondos áprilisi napon nagy hóvihar kerekedett és néhány órára fehér leplet terített a Városligetre. Ezt festette meg Csók István azzal az elragadó jókedvvel és bájjal, amely lelkéből sugárzik és avval a könnyűséggel, mely kezének sajátja." A pillanatnyi élmény, a futó impresszió megragadása volt itt a cél, ezért olyan impulzív és magával ragadó a festői hév, az alkotás öröme.