Az erdélyi festő művészi formálódására nagy hatással volt a Gauguin és Van Gogh festészetével való párizsi megismerkedése. Munkássága az 1910-es években párhuzamosan futott a Münchenben megismert Kandinszkijével, de mindig megőrizte egyéni karakterét. A szecesszió vonalkultuszából kiindulva jutott el az organikus formák lüktetését hatalmas színerővel párosító expresszivitáshoz. A sodró erejű hullámzás horizontális és szeszélyes hajladozás vertikális irányultsága a zenei ellenpontozás kényes egyensúlyozására emlékeztet, aminthogy a világító erejű színek intenzív kontrasztjai is már-már muzikális hatásúak. A legfeszítőbb dinamika sem vezet azonban a belső harmóniák szétrobbanásához: a fájdalmas vagy eksztatikus vonaglást egy mindenható kozmikus rendezőelv tartja kordában.
Mattis Teutsch 1910 és 20 között olajképek és akvarellek sorozatain variálta ornamentális hatású kompozícióit, a színviszonylatok, forma- és vonalritmusok számtalan lehetőségét kipróbálva, ugyanakkor megmaradva az ihlető természeti motívum felismerhetőségénél. 1920 körül keletkezett Lélekvirágok című sorozatában azonban már elvont jellé transzponálta a látványelemeket: a külső és belső világ egymást átható korrelációjában a hangsúly a belső, szubjektív mondanivaló absztrakciója felé tolódott, hasonlóan a német Franz Marc törekvéseihez. Ebben a lényegében tárgy nélküli művészetben a tiszta vizualitás érvényesül, melyben abszurddá válik a képtéma szerinti csoportosítás.