Hollósy harmadik alkotói korszaka a kárpátaljai kis faluhoz, Técsőhöz kapcsolódik, ahol haláláig nyári művésztelepet tartott fenn müncheni tanítványainak. Fő műfaja ekkor a tájkép volt, melyben teljesen szuverénül, saját, temperamentumos egyéniségéhez igazítva használta fel az impresszionizmus formanyelvét. Egyik kedvelt témája volt a zöld mezőből kiemelkedő szénaboglyák sora. Éveken keresztül variálta a hol közelebbről, hol távolabbról szemlélt kúpokat. Nagyvonalú, izgatott ecsetkezelésével mindig pontosan adta vissza a táj karakterét. Tanítványainak mondta: "harmónia van a természetben - az atmoszféra színes, ezért az ég zöld, a mező meg lila reflexeket is kapott". A kiegészítő színpárokat pasztózus ecsetvonásokban fogta össze, hogy elkerülje a pointillizmus apró festékpöttyeit. Ezzel az eljárással az anyag tömegét, ugyanakkor a mindent beborító levegő remegését is érzékeltetni tudta. A természet konkrét tárgyias szemlélete a Hollósy számára mindig fontos lírai értelmezéssel párosult. Az itt látható festmény az egyik legszínesebb képe, ecsetjárásának szaggatott vadsága Van Goghot idézi.