A mindennapi gondok, Erdélyben hagyott családja és saját nélkülözései 1875 körül egyre inkább nyomasztották a festő lelkét, aki sötét hangulatából az eddiginél is intenzívebb munkába menekült. Akárcsak szerencsésebb sorsú barátját, Munkácsyt, őt is mindig megnyugtatta az erdő misztikus hatása - általa a természetben szerteáradó teremtő akaratra is ráérzett. Fény utáni sóvárgásában gyakran rögzítette képein az erdő sűrűjébe behatoló napsugár által keltett fénytüneményeket, szín- és valőrváltozásokat.
A Reggel az erdőben meghitt helyszínét két ízben is lefestette, sőt egy szép ceruzarajzot is készített róla. A kisebb változat (Reggel) hajnali fényében az összefüggő, fénytől még alig átjárt lombozat zöldje homogénebb. A pár órával későbbi megvilágítást tükröző nagyobbik változaton már melegebben ragyog a nap. A levegő behatol a falevelek közé, melyeket puha, elkent foltokkal, a zöldek számtalan árnyalatában festette meg. A gazdagon tagolt - összhatásában mégis rendkívül egységes - felület ezernyi apró színfoltja mozgás érzetét kelti a szemlélőben és élettel telíti a kétdimenziós képet. Csak foltban érezteti az apró emberalakokat: a színhatás mozgásiránya miatt alkalmazza.
A kép a festő érett korszakának egyik főműve, ekkor még nem hatalmasodott el rajta tragikus életérzése.