A művész sorra kipróbálta a természetábrázolás különféle módozatait: a naturalisztikus, objektív megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. Témaválasztása sem esetleges. Vándorlásai során azokat a nagy hagyományokkal rendelkező helyeket kereste fel, ahol a különleges természeti adottságok az ősi kultúrák emlékeivel együtt nyújtottak felemelő, olykor katartikus élményt a szemlélőnek.
Csontváry 1903 tavaszát Hercegovinában és Boszniában töltötte. Mosztár ihletéséből született a Tavasznyílás Mosztárban és ez a kép. A smaragd vizű Neretván átívelő hidas látkép az álomszerűbb: kihaltsága, embernélküli csendje talán az emberfeletti feladatokat vállaló festő magárahagyatottságát és társtalanságát is kifejezi. Hiába ragaszkodik a motívumok topográfiai hűségéhez, hiába sűrít kétféle nézőpontot a minél jellemzőbb összkép kialakításához, a fantáziavilág legyőzi az objektivitást, a különös színhangulat álomba transzponál.
A híd XX. század végi felrobbantása egy pillanat műve volt, holott 1556-tól kilenc éven át építették. A festő tévesen nevezte rómainak, hiszen a híres török építész, Hajrudin műve volt. A festmény másik jellemző motívuma, a vízesés Jajce nagyszabású látképén még fontosabb szerephez jut. Csontváry gyakran ábrázolt vízeséseket: a létfontosságú őselem, a magasból alázúduló víz hatalmas erejét mint természetszimbólumot is megragadta.