A márciusi est a táj hű ábrázolása. Ferenczy azonban mélyebbre tekintett, mint hogy egyszerűen felismerhető városrészletet fessen. A görögkeleti templomon és a fehér kőkerítésén kívül ott van a nagy hegyek lábánál békésen napozó városka nyugodalmas hangulata, a tavaszra készülődő természet, a hűvös, jószagú levegő, s Nagybánya mélységes kék ege, maga a márciusi késő délután. Meglepően új, ami Ferenczy eddigi festményeihez képest itt történik. Ez a kép jelzi a pillanatot, amikor Ferenczy piktúrájába betört a napfény, nem bujkálva, lombokon keresztül beeső fényfoltokkal, hanem akadálytalanul áradó meleg ragyogással. A kedvelt alkonyi fény mindent színesebbé tevő ferde sugaraival zavartalanul tűz kőfalra, fára, emberre, állatra. Csak az előtér hepehupás városszéli talajára vetődik sötét, hosszan elnyúló árnyék, s a lovaskocsik sziluettje rajzolódik ki élesen - mint árnyjáték figurája - a fehér kőkerítésre. Ferenczy, mint mindig, e képén is komponált. A hosszú kőfal, s a mögötte látszó Feketehegy vonulata egy hatalmas vízszintes sávot képez, mely a képsíkkal párhuzamosan húzódik át a kép középterén. Baloldalt az öreg nyírfa, jobboldalt a templomtorony függőleges köti szilárd szerkezetbe.
Ez a szerkezet azonban már nemcsak formából és vonalból, hanem fényből és árnyékból is alakul. A középtér meghatározó jelentőségű vízszintesének határát fény és árnyék rajzolja meg. A sötét, árnyékos előtér az égbolt szikrázóan kék sávjában kapja meg szín- és formaellenpontját. A tagolatlan kőfal unalmát a lovaskocsik kisebb részletekből épülő formája s éles árnyékai oldják. A templom testének, és tornya fénytől sugárzó falának ellenpontja a nyírfa barkát lengető, hajladozó ág-szövevénye, melyen átragyog az ég kékje.
A festmény éppen erős fény-árnyék kontrasztjainak köszönhette, hogy alapul szolgált Ferenczy első és egyetlen litográfiájához. A kompozíciót természetesen egyszerűsítette, sötét és világos kontrasztját élesebbé változtatta, a fényt és árnyékot homogénebb felületeken állította szembe.