Szinyei Merse rendkívüli színérzékenysége legkorábbi művein is felfedezhető. Már müncheni akadémiai tanulmányai idején, 1867-68-ban meglepően üde, apró méretű tájkivágatokon bizonyította egyéni természetlátását, mellyel úgy vált a francia festők rokonává, hogy még nem is ismerte alkotásaikat. Elődeivel és legtöbb kortársával ellentétben Szinyei Mersénél a képegységet nem egy uralkodó tónus biztosítja - mint például Markónál az aranyló alkonyi színek -, hanem sokféle színfolt azonos fényereje.
A szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségekre, a plein-air meghódításában az európai festészet számára olyan döntő fontosságú valőr-problémára a fiatal magyar néhány korábbi képén is ráérzett. De először a Mályvákon, illetve vele párhuzamosan készülő nagy kompozícióján, az Amerikában lévő Anya és gyermekein alkalmazta a zöld-piros kontraszthatást, mely későbbi főművein, így a Majálison is fontos szerephez jut. A két szín feleselése azonban cseppet sem zavarja a festmény lírai összhatását, meghitt hangulatát.
A Mályvákon Szinyei Merse két kedvelt tájélményét ötvözte. A felvidéki családi birtokon 1868 nyarán felvázolt mályvabokor mögé ugyanis a következő évben a müncheni művészvilág kedvelt kirándulóhelye, a Starnbergi tó festői tájhátterét festette, a habokat szelő apró vitorlással. A hazai mályvabokor pedig még egyszer szerephez jutott a pompás Ruhaszárítás vázlaton.