Az első világháború után következő nosztalgikus hangulatú időszakban az avantgárd mozgalmakkal párhuzamosan Európa-szerte felerősödtek a klasszicizáló tendenciák. Magyarországon ez elsősorban Szőnyi István művészetében figyelhető meg. Mind a szabadban ábrázolt, gyakran mitológiai és bibliai címekkel ellátott jelenetek monumentális figuráit, mind a félhomályos enteriőrökben felsejlő női aktokat nyugalom és erő járja át, a képeken idilli és heroikus hangulat változik. Az Ernst Múzeum 1921-es csoportkiállításán bemutatott műveinek újklasszicista stílusa számos fiatal kortársára volt hatással.
A húszas évek elejétől a Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszékén Olgyai Viktor vezetése alatt gyülekeztek az úgynevezett rézkarcoló nemzedék tagjai: Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos és társaik, Barcsay Jenő, Bene Géza, Hincz Gyula, Nagy Imre, Tarjáni Simkovics Jenő. Művészetükben az avantgárd vívmányok a régi művészet stíluselemeivel keveredtek. A nemzedék tagjainak festészeti stílusában megmutatkozik a grafikai iskolázottság: az olajfesték összefüggő síkjai, széles és pasztózus festékfelhordás, sárgásbarna-kékeszöld kolorit jellemzi képeiket.
Az újklasszicista stílus képviselői nem tartoztak mind a rézkarcoló nemzedék körébe. Korb Erzsébet későbbi művein a klasszikus előképek hatása fedezhető fel, amely aktkompozícióin szimbolikus tartalmak megjelenítésére való törekvéssel párosul. Ugyanez jellemző a Nagybányán dolgozó Jándi Dávid és Deli Antal alkotásaira is. A Pécsi Művészkör tagjai mellett (Gábor Jenő, Stefán Henrik) ez az Árkádia-festészet jellemzi Derkovits Gyula aktkompozícióit és vallásos témájú képeit.
Szőnyiék újklasszicizmusa 1925-ben jut el csúcspontjára - Szőnyi a Hegytetőn című képével első díjat nyer a Műcsarnokban és a képet a Szépművészeti Múzeum megvásárolja - és ugyanekkor lezárulásához is elérkezik - Korb Erzsébet meghal, Patkó, Aba-Novák és Szőnyi stílusa oldottabbá válik, témákat a hétköznapi életből merítenek.