Az 1920-as évek első felének magyar festészetében és grafikájában egy neoklasszicista jelenségcsoport körvonalai rajzolódnak ki. Ebbe az irányzatba elsősorban az ún. Szőnyi-kör (Szőnyi István, Korb Erzsébet, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly) művészei sorolhatók be. A stílus időbeli határai egyértelműek: a Szőnyi-kör első jellegzetes munkái 1919-ben készültek, 1925-től stílusuk különböző irányokba fejlődött tovább, 1928-ban a római ösztöndíjjal mindannyiuk számára új korszak kezdődött.