A Szent Istvánt megjelenítő, fatáblára festett, 1600 körül készült kép, Szent Lászlót és Szent Imrét ábrázoló párdarabjaival együtt, eredetileg talán egy nagyobb magyar királysorozathoz tartozott. Szent Istvánt - miként a sorozatba tartozó Szent Lászlót is - ezúttal ugyanis uralkodóként és történelmi személyként jeleníti meg az ábrázolás. Kárpittal díszített, szeszélyes formájú trónusa jellegzetesen manierista megformálású, míg a kezében tartott felségjelvények, illetve az angyalok által hordozott magyar korona a kor felfogása szerinti hűséggel idézik fel a magyar koronázási jelvényeket. Szent István - s a másik képen fia is - a XVI. század végi, XVII. század eleji magyar öltözetet viseli, mivel személyükhöz ez időtől fogva a nemesi-nemzeti érzés ezt a megjelenést társította.
Jóllehet a képek egyikénél sem figyelhető meg kompozíciós egyezés az 1610-es években, prágai művészkörben készült Mausoleum c. rézmetszetű királyképsorozat megfelelő lapjaival, a képi megoldás rokon szemlélete és bizonyos részletazonosságok a két sorozat közt valamiféle kapcsolatot feltételeznek. A miniatúrafestés gondosságával kivitelezett képek legközelebbi stiláris analógiáit szintén grafikai alkotásokon, az egykorú címereslevelek heraldikai ábrázolásaiban találjuk meg.
|