|
Legfőképp adatokból tudjuk, hogy a XVII. század közepén már nemcsak a főúri környezetet, de a városi polgárok otthonát is családi arcképek díszítették. A polgári portrék a töredékesen fennmaradt XVII. századi emlékanyag kisebb részét alkotják. Mesterük az ábrázoltat többnyire semleges háttér előtt, derékig festette meg, ellentétben a főúri arcképekkel, ahol a méltóságot és a rangot az egész alakban megörökített személy gazdag öltözete és előkelő környezete jelezte. Ezen a képmáson is kissé kemény, de egyénített arcvonások, a ruha és a kellékek részletgazdag, anyagszerű megfestése a polgárarcképek és a főnemesi portrék olykor egyenrangú színvonalát bizonyítják. A festő - művészi felkészültségéből következtetve - a lőcsei képírócéh tagja lehetett. A céhnek ez idő tájt több tagját is ismerjük a forrásokból, köztük Spillenberger Sámuelt, a kassai festőcsalád tagját, a délnémet területen magának hírnevet szerzett Spillenberger János rokonát, aki ekkor néhány évig Lőcsén működött.
A kép viselettörténetileg is érdekes, mivel az európai udvari divat és a már ekkora körvonalazódó magyaros viselet keveredését figyelhetjük meg rajta. A XVII. század elején kedvelt csipkeszegélyes, dús nyakfodor, a fraise, a spanyol udvarból Európán áthullámzó divatként élt a hazai nemesi és polgári viseletben. Érdekesen illeszkednek melléje a gyöngyökkel kivarrott hálós, elöl pártaszerűen záródó főkötő - még a reneszánsz korból maradt viselet -, az "aranyskófiummal" dúsan hímzett kapcsos vállfűző, valamint az aranycsipkével szegélyezett, ráncolt, zöld selyemkötény. E gazdagon díszített ruhadarabok adták az asszonyok öltözködésének a nálunk megforduló idegen utazók által olyan sokszor megcsodált sajátosan magyar jellegét. Az ábrázolt kezében törökös motívumokkal hímzett kendőt látunk, derekán zománcfestésű, remekbe készült aranyozott öv.
|
