|
A tábla az okolicsnói főoltárról származik.
Az Okolicsnói Mester festői magatartását nemcsak tartózkodónak, de konzervatívnak kell minősítenünk, ha elgondolkozunk az alakok elrendezésének síkszerűségén. Memling példája viszont azt mutatja, hogy a haladás irányától elforduló művész nem hagy szükségképpen kevésbé értékes oeuvre-t maga után. A tér érzékeltetése korának egyik fontos problémája volt Közép-Kelet-Európában, az Okolicsnói Mester azonban meglehetősen közömbös maradt ezzel szemben, még Krisztus siratásának a tájképére is nagyon kevés gondot fordított.
A táblán a szereplők olyan gondosan vannak egymás mellé helyezve, mint egy domborművön, alig takarják egymást. A síkszerűséget tovább fokozza a gránátalma-mustrás arany háttér, illetőleg a hasonló mintájú brokát oltárelő hangsúlyos szerepeltetése. A mester nagyon jól érezte, mit eredményez az így megfestett táblán az, ha csak kicsit is fokozza valahol a plasztikus hatást. Éppen a kis Jézus közvetlen közelében érzékeltette legjobban az egyes testek térfogatát, egymásmögöttiségét, és ezzel kiemelte a Gyermeket. Az oltár korának szülötteként el sem tudta volna képzelni ráhelyezett oltárszekrény nélkül; minthogy azonban a jeruzsálemi templomban mégsem állhatott szárnyasoltár, a mózesi kőtáblákat állította retabulumként az oltárasztalra; annak egyik táblája keretezi a kicsiny főszereplőt. Különösen fontosak az erőteljesen megfestett férfifejek. Nem portrészerűséget sugallóan egyénítettek, mégis olyan markánsak, hogy kimutatható konkrét hatás nélkül is jól párhuzamba állíthatók olasz vagy németalföldi kortársaikkal.
|
