|
Az oltár évszáma műfajához képest rendkívül késői. A magyarországi szárnyasoltár-művészet ezzel a darabbal zárul. 1541-től a töröké volt Buda, és az erőteljesen terjedő reformáció akkor is kétségessé tette volna a szárnyasoltárok létét, ha nem kötődött volna olyan szorosan a régi stílushoz, a gótikához. A csíkmenasági oltár még teljes egészében a tradicionális séma szerint készült, közepe a négyes oltárok típusát őrzi.
Az egyszerűen megfestett külsővel szemben csillogóbbnak, pompásabbnak ható belső képek, az oromkép és predella mind a hagyományos megoldásokat követik. A festmények az ekkor már évtizedek óta halott, de Európa-szerte ható Dürer kompozíciói nyomán készültek; az ismeretlen mester általában leegyszerűsítette, saját képmezőinek arányaira alkalmazta őket. Az oltárépítmény díszítő faragványai azonban már a reneszánsz felfogást tükrözik, olaszos ízlés szerint akantuszok, delfinek, rozetták láthatók a motívumok között. Az alakok népies íze a stílus hanyatló fázisának jellegzetes tünete: már csak ez kárpótol azokért az ügyetlenségekért, következetlenségekért, amelyek a provinciális, a művészet fő áramától elzárt festésmódból fakadnak. Ezeket a friss ízeket azonban semmiképpen sem szabad lebecsülni. A Madonna feje feletti koronát tartó angyalok például egy 1518-as Dürer-rézmetszetről - esetleg egy ugyanabban az évben készült fametszetről - valók, de ez csak mozdulataikról, a koronát magasba emelő tartásukról látszik. Az ottani csöpp bájjal édesített méltóságnak itt nyoma sincs, megformálásuk teljesen egyéni. A Dürer-féle kompozíciós ötlet új tartalommal megtöltve látható az oltáregyüttes legfontosabb helyén.
Az oltárszekrény szobrai festett, aranyozott hársfából készültek, magasságuk 132 cm, illetve 35 és 30 cm. A baloldali szekrényfél szobrai 60 és 56 cm, a jobboldali 56 cm magasak. A belső szárnyképek (tempera, fenyőfa) mérete 85 x 53 cm, az oromkép mérete 85,5 x 117 cm, a predella 47 x 125 cm.
|
