|
A tábla Szepesbéláról származik.
A XVI. század első évtizedeinek nagy hatású festőiskolája, a dunai iskola a Szepességből jól elérhető területen, a bajor és az osztrák Duna-szakasz mentén virágzott. A távolság kilométerben mérve sem nagy, inkább csökken, ha az ebbe az irányba mutató kereskedelmi és kulturális kapcsolatok intenzitását nézzük. Annál feltűnőbb, hogy a Szepesség festészetében - legalábbis a ránk maradt emlékek tanúsága szerint - milyen csekély szerepet játszott a dunai stílus. Legnagyobb része a tájábrázolás iránti érdeklődés felkeltésében lehetett; ezt a hatást láthatjuk itt is, a meredező sziklákat, a bozótos, erdős pusztát, a háttérben erős sarokbástyákkal, kaputoronnyal megerősített várkastélyt. A "pusztaság" persze nagyon messze van az egyiptomi sivatag kietlenségétől, de a késő középkori festészet - flamand példa nyomán - általában megelégedett azzal, hogy a főszereplőn kívül élő embert nem mutat a képen, a háttérbe helyezett épületekről, városrészletekről azonban nem kívánt lemondani. (Épületek nélküli tájra a dunai iskola nyújt majd példát!) Az alak és a táj - különösképpen a fák lombozatának megfestése - a lőcsei főoltár közvetlen rokonává teszi a képet, a vár egyes részletei szinte ugyanabban a formában találhatók meg mindkét képen.
A jelenet Szent Antal legendájának elejéről származik, közvetlenül a híres megkísértése után. A kiállott szenvedés elismerése mind Krisztus áldása, mind pedig a mondatszalagnak a szentek életét bemutató leghíresebb középkori szöveggyűjteményből, a Legenda aureaból vett szövege: "Mivel férfiasan helytálltál, ismertté teszem nevedet az egész világ előtt." Érdekes, hogy a felhőkből kibukkanó Megváltó bal kézzel ad áldást. Ez a kedves sutaság nyilván szükségmegoldás, a bal sarokban levő figura felemelt jobb keze saját magát takarta volna el.
|
