|
A Magyar Nemzeti Galériában két összetartozó, mindkét oldalán festett tábla található, amelyek egy Szent Mártonnak és Szent Miklósnak szentelt oltár szárnyait képezték.
A jelenet a Szent Márton püspök miséjét bemutató táblaképpel együtt egy oltárszárny belső oldala volt, egykori hátoldalán a Szent Miklós és a szegény nemes három lányának jelenetét más, gyengébb mester festette. Nem ritkaság ez a szárnyasoltárok esetében, hiszen az év nagyobb részében az oltár nyitott állapotban volt látható, ezért a szárnyképek belső oldalait általában a vezető mester, a külsőket pedig a műhely egyik tagja készítette.
A jelenet szabad térben játszódik. A hátrafelé kanyarodó, majd elvesző út segítségével a festőnek sikerült a mesebeli hangulatú táj és a szereplők csoportjait egységbe rendezni. Szent Miklóst nemcsak a kompozícióban elfoglalt központi szerepe, hanem átszellemült arckifejezése is kiemeli a mögötte álló, divatos öltözetű, turbános világiak csoportjából. A világiak közül különösen bravúros a hátulról ábrázolt alak megfestése. Ez a motívum a németalföldi művészet körében gyakori, és egyben a csoport térbeli helyzetének magyarázatához is hozzájárul. A sárga ruhás, szembenéző, turbános figura ruharedőinek a gótikus fafaragványokat felidéző erős, plasztikus árnyékolásával tűnik ki. A kép legszebb festői részletei közé tartozik a tükröződő vízfelület ábrázolása, amely a sok reális elemet tartalmazó, de egészében mégis mesebeli városkát körülveszi, vagy a színes lombozatú erdő a feléje tartó, madarat vivő rókával. Az arcok ilyen finom árnyékolása is csak a XV. század végén, egy tehetséges mester művén volt lehetséges.
|
