|
A Szent Miklós-oltár, mint a főoltárok általában a templom védőszentjének tiszteletére készült. Az oltárszekrényben álló szobor a névadó szentet ábrázolja, a forgatható oltárszárnyak jelenetei is az ő életét mutatják be.
A jánosréti Szent Miklós-főoltár külső szárnyképei: az Olajfák hegye és a Kálvária festőileg a legsikerültebbek, stílusuk a legendajeleneteknél jóval fejlettebb. Legjobban itt érezhető a németalföldi művészet hatása a hazai táblaképfestészetben addig szokatlan, a jelenet egész hátterét kitöltő, gazdag tájábrázolásban és néhány, a német művészeten keresztül átszűrődött kompozíciós motívum átvételében. A keresztet átölelő Magdolna Van Eycktől és Rogiertől származó motívuma ES mester egyik rézmetszetének közvetítésével jutott el a Jánosréti Mesterhez, a kereszttől balra látható Mária és Szent János figurája, valamint a jobb oldalon álló százados Schongauer rézmetszetének pontos felhasználásáról tanúskodik.
A késő középkori művészetben általános volt híres mesterek képeinek átvétele, amit a fa- és rézmetszet elterjedése a XV. század folyamán nagyon megkönnyített. Ezek az átvételek egyben az oltár keletkezésének idejét is meghatározzák. Valószínűleg röviddel 1476 előtt készültek a konzervatívabb Szent Miklós-jelenetek, majd nem sokkal később az Olajfák hegye és a Kálvária. Az utóbbi két festményt a Jánosréti Mester egy tehetségesebb műhelytársa festhette, akinek stílusa lágyabb és festőibb a mesternél, s aki differenciált, tónusgazdag színeket alkalmaz. A táj ábrázolásánál - amely nem elkülönült háttér, hanem az alakokkal együtt a kompozíció szerves része - a levegőperspektíva törvényei alkalmazta a festő, a távolban lévő hegyeket halványabb színnel ábrázolta.
|
