ISMERETLEN MESTER, oltárképfestő
(16. század)

Mettercia-oltár

1500 körül
Tempera, hársfa, 144 x 103 cm (középkép), 69 x 46,5 cm (jelenetek egyenként)
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

A nyitott szárnyakkal bemutatott oltár Berzenkéről származik.

Az oltár valószínűleg csak kevéssel 1500 után készült. Ennek megfelelően lassan elavultnak számít - bár még sokáig él - az alakok feje fölé festett mérműves díszítés, még inkább a teret lezáró, az oltárszekrény hátlapjának illúzióját fokozó brokátmustra. A szent nők monumentálisabbak ugyan, mint előző századi társnőik, de még mindig nagyon karcsúak.

A lányát, Szűz Máriát és a kis Jézust egyszerre karján tartó, nagyanyaként ábrázolt Szent Anna két oldalán Mária Magdolna és Árpád-házi Szent Erzsébet áll. Ez a jellemző késő középkori Szent Anna-típus a bizánci művészetben keletkezett, ott tartja ehhez hasonlóan az ún. Hodegetria Istenanya a gyermek Jézust. A kissé merev szimmetria, a felnőtt és gyermek különböző méreteinek és arányainak tudomásul nem vétele még a XVI. század elején is utal a motívum eredetére.

A bal szárnyon felül Szent Ilona áll az általa megtalált keresztfával, alul egy másik szentföldi figura, Egyiptomi Szent Mária. Ezt az alakot régebben Szent Erzsébetnek tartották, ami mindenképp téves, hiszen miért lenne ugyanaz a szent kétszer is látható egy oltáron. Nyilván a kezében levő kenyerek miatt gondoltak Szent Erzsébet ábrázolására; itt azonban arról az eledelről van szó, amelyet Egyiptomi Mária remeteéletének megkezdése előtt a pusztába vitt magával. Jól bizonyítja ezt a berki oltár megfelelő alakja, ott az éppen hogy vállára borított lepel mutatja: voltaképp meztelenül remetéskedett. A berzenkei festő azonban méltatlannak érzett volna bármi ezzel kapcsolatos utalást. A jobb szárnyon Szent Zsófiát látjuk három lányával, alatt Szent Hedvig az általa alapított kápolnával. Testtartásának stabilabbá tétele érdekében utólag szélesebbé, láthatóbbá akarták tenni ülőhelyét, az átfestés alól azonban világosan áttetszik az aranyháttér mustrája.

Az oltár szépségét nagyrészt különleges festőiségének, az erőteljes lokális színek használatából adódó friss tarkasággal ellentétes előadásmódnak köszönheti. A domináns vörösek és zöldek mellett sok finom átmenetet, szavakkal alig megkülönböztethető árnyalatot látunk. Talán a legszebbek a főalakok fátylának fehérjében megbúvó rózsaszínek és kékek.


Tegye meg észrevételeit, írjon a vendégkönyvbe és küldjön képeslapot.
Készítette és fenntartja Krén Emil és Marx Dániel a T-Systems Magyarország Zrt. támogatásával