|
A berki Mária Magdolna-oltár középső domborműve a szent legendájának azt a részletét ábrázolja, amikor a bűnbánó Magdolnát remetei magányában angyalok emelik a levegőbe, hogy az égiek énekét hallgathassa. A kompozíció egy közismert példakép, ES mester egyik rézmetszetének felhasználásával készült, de a német szobrászatban már a XV. század első felében is kedvelt volt ez az ábrázolás, mint ezt Multscher Szent Magdolnája mutatja (1435 körül). A berki domborműhöz időben közeli ES-metszeten vagy Riemenschneider münnerstadti oltárán ruhátlanul látjuk Magdolnát, akinek testét csak haja borítja be. A magyarországi szobrász nem folyamodott a korban amúgy is szokatlan aktábrázoláshoz, hanem a gazdag köntösben faragta meg a szentet. Magdolnát az ábrázolásokkal általában hat angyal tartja; itt a hatodik helyét a szent lábánál kanyargó patak foglalja el, amely megtöri a szimmetriát, s szerencsésen gazdagítja a kompozíciót.
A művész nagy részletező kedvvel alakította ki a tájhátteret, szinte teljesen elvész benn Magdolna attributuma, a jobb alsó sarokban látható kenetesedény. A patak örvénylő vizet utánzó megfaragása a vízbe bukó halászó kacsával és a sással vagy a folyó előtt gyíkot fogó gólya, az előtér már-már botanikai hűségre törekvő növényábrázolásai és a különböző fajtákat imitáló levelek éppúgy, mint a dombormű tetején megfaragott nyáj és pásztora, továbbá a fára felkapaszkodva legelő kecske mind jól mutatják, hogy a XV. század utolsó évtizedeiben a természet ábrázolása nagy szerepet kapott az egyházi témáknál. A kétoldalt sziklákon álló várak, még ha részleteik reálisak is, egészükben a legenda mesés hangulatának kellékei, akárcsak a két tollruhás angyalka, akik Isten madárkáiként jelennek meg.
A berki dombormű nemcsak a sárosi faszobrászat kiemelkedő alkotása, hanem, a kassai művészet hatásáról is tanúskodik; az utóbbit bizonyítja a kassai főoltárral való összehasonlítás.
|
