|
A bártfai Madonna nem szárnyasoltárhoz tartozott, hanem egy oldalán festett, önálló függőkép volt, amely világi környezetben is szolgálhatott házi ájtatosság céljára. Keretét a kegyképek divatjának megfelelően eredetileg ereklyetartó-tokkal, illetve drágaköves díszítéssel látták el, amelyeknek ma már csak a nyomai láthatók.
A XV. század festészete Mária és az ölében tartott Gyermek ikonográfiai típusainak kifogyhatatlan tárházát ismerte. A könyvben lapozgató kis Jézus ábrázolása végső soron németalföldi eredetű motívum, Rogier van der Weyden képein találkozunk vele először. A bártfaihoz hasonló félalakos, arany hátterű, díszes keretű Madonna-függőképek a XV. század második felében a felvidéki és a lengyel festészetben egyaránt divatosak voltak. Az ugyancsak a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében látható liptónádasdi és kassai Madonna mellett a tumi, krakkói, boroszlói példákat említhetjük. E Madonna stílusa is közeli kapcsolatot mutat a lengyel festészettel, pontosabban a krakkói székesegyház 1467-ben készült Szentháromság-oltárának női szentjeivel.
Az oltár festőjét a külső szárnyképek jelenetei alapján a lengyel művészettörténészek a "Kórusok Mesterének" nevezték el, aki egyes vélemények szerint azonos a Krakkóban, Szandecban és Bártfán egyaránt kimutatható Szandeci Jakab mesterrel. Bár e kérdés nem dönthető el, annyi bizonyos, hogy a XV. század közepétől a szepességi és sárosi festészet a vele határos Kis-Lengyelország és Krakkó művészetével kölcsönösen termékeny, élénk kapcsolatban állt, mint ezt Mateóci Mester munkássága is bizonyítja. Ennek a kapcsolatnak szép példája a bártfai Madonna-kép is.
|
