|
A Szentháromság - mint az Atyaisten által tartott Krisztus és a Szentlélek galambjának ábrázolása - ahhoz a képtípushoz tartozik, amely a halott Krisztus tiszteletének 1400 körül felvirágzó kultuszával kapcsolatban terjedt el az európai művészetben. Az ismeretlen helyről, de valószínűleg a nyugati határszélről származó táblakép ennek az érdekes ikonográfiai típusnak egyetlen ismert magyarországi példája.
A legkorábbi ilyen ábrázolás 1380 körül a francia-burgundi művészet köréből származik. A félalakos típus kialakulására igen nagy hatással voltak a Pietá-ábrázolások, amelyeken a szenvedő Krisztust angyal vagy angyalok tartják. A kölni Szent Veronika Mesterének (1395-1415) münsteri táblája a félalakos típus tekintetében a miénkhez hasonló ábrázolás, akárcsak a Sank Lambrecht-i fogadalmi tábla Mesterének bécsi képe (1430 körül). Ez utóbbin és a Galéria Szentháromságán az Atyaisten fejtípusa is mutat rokonságot. A finoman poncolt nimbusz- és keretdíszítés kedvelt volt a XV. század eleji bécsi festészetben, amit a gyűjtemény többi osztrák orientációjú tábláján is viszontláthatunk, így a németújvári Fonó Mária képén. Az utóbbin a Szentlélek galambja ugyancsak rokon vonásokat mutat. A drapériák redővetése, különösen a kép egykori hátoldalán Szent Péter és Szent Pál alakjánál, elárulja, hogy a Szentháromság a halott Krisztussal valamivel később készülhetett az említett tábláknál.
Valószínű, hogy egy kis méretű szárnyasoltár jobb oldali belső szárnyképe vagy egy diptychon táblája volt.
|
