|
A három életnagyságú szobor a kassai Szent Erzsébet-templom északi kereszthajójának oromzatán magasan, a kereszthajó szélességében egymástól egyenlő távolságra elosztva, konzolokon állt, balról Szent István, középen kissé magasabban Szent László, jobbra Szent Imre. Fölöttük karcsú fiálék magasodtak. A szobrokat a gótikus templom 1859 - 1860-ban történt restaulásakor vették le eredeti helyükről, és újakkal pótolták.
Egy XVII. századi néphagyomány szerint a szobrok azt a három személyt ábrázolják, akik a kassai dómot építették, s akik egy vasgolyó magasba dobásával vetettek sorsot, hogy melyikükről nevezzék el a templomot. Az attributumok hiánya ellenére a fiziognómiailag is jellegzetes típusok teljesen megegyeznek három leggyakrabban együtt ábrázolt szent királyunk ikonográfiájával. Az idős, szakállas Szent István jobbjában jogart tarthatott, amelynek helye ma is látható, baljában országalma, fején a korona alsó része maradt meg, és egy régi rajz tanúsága Szerint Szent Lászlóval ellentétes, de ugyancsak keresztbe tett lábbal állt. Jellegzetes XV. századi páncélt visel, vállára köpeny borul, amely kiemeli a frontális nézetet. A fiatalabb király, Szent László lemezpáncélja alól ugyancsak előbukkan a sodronyvértezet; jobbjában csatabárdot tarthatott, baljában országalma töredéke. A legifjabb, lányos arcú Szent Imre galléros bő köpenyt visel, félrebillentett fejtartása s keresztbe ívelő köpenyszárnya még erőteljesebben hangsúlyozza a táncos állást, amely mindhárom szoborra jellemző.
Hasonlóképpen ábrázolták a magyar királyszenteket a szepeshelyi főoltáron az 1470-es években és az ugyanebből az időből származó kassai főoltár fából faragott oromszobrain. A hasonló állásmotívum és a vértezet tekintetében a Galéria gyűjteményéből a mateóci Szent István és Szent László szobra vethető össze a kassai királyokkal. Szent Imre köpenye azonban nem burjánzik amazokéhoz hasonlóan, ehelyett nagy ívű aszimmetrikus elrendezése dominál, amelynek párhuzamát Veit Stossnak az 1490-es években készült Jagelló Kázmér-síremlékén találjuk meg. A táncos lépések, amelyeknek divatos és a groteszkig túlzott formája az 1480-as években alakult ki, Nicolaus Gerhaerts művészetéig vezethetők vissza. Veit Stoss és a kassai szobrászat egyaránt korábban is szoros kapcsolatban állt Gerhaerts művészetével.
|
