|
A második toporci Madonna a Szép Madonnák típusának jellegzetes magyarországi képviselője. A Szép Madonnák a közép-európai művészetben 1400 körül először kőszobrok formájában jelennek meg. Ezek a kedves, gyermekükkel játszó, álló Máriák az oltárszobrok közvetlen elődei, s a lágy stílus legszebb alkotásai. Ez a stílus a testet elfedő, puha redőkbe omló palástokról kapta a nevét. A "Szép" kifejezést nem a művészettörténet-írás használta először. A XIV-XV. század fordulójának teológiai irodalma Mária testi és lelki szépségének harmóniáját hangsúlyozta. Az alma ugyancsak fontos teológiai jelentés hordozója a Szép Madonnák ábrázolásánál. Nem az országalma, amelyet leggyakrabban keresztel ábrázolnak, hanem maga a gyümölcs, a bűnbeesés almája. Máriának a megváltásban betöltött fontos szerepe jut kifejezésre azáltal, hogy második Évaként a bűn almáját a második Ádámnak, Krisztusnak adja át. E szobor esetében egészen ritka módon Mária és a Gyermek is egy-egy almát tart.
A második toporci Madonna sokban eltér a Szép Madonnák legismertebb dél-csehországi és ausztriai típusaitól. A befelé forduló, csendesen mosolygó Mária nincs kapcsolatban a gyermek Jézussal. A rugdalózó kicsinyükkel játszó klasszikus Szép Madonnákkal ellentétben a nyugodt tartás, a kevésbé oldalra hajtott fej, a zártabb formálás a jellemzője. Szépségét a ritka ékes szőlőlevél pártázatú korona és köpenyének belül kék, kívül ma fehér, egykor valószínűleg aranyozott felülete fokozza.
Ez az alkotás kapcsolódik a budai kőszobrászat 1400 körüli emlékeihez. A Budapesti Történeti Múzeumban látható, homokkőből készült női szent- vagy Madonna-torzók, valamint a leánykafejes gyámkő azt bizonyítják, hogy a budai szobrászműhelyekben közismert volt a Szép Madonnák típusa. Minden bizonnyal innen, az ország központjából sugárzott ki ez a stílus a távolabbi, északi vidékekre. A várpalotában legutóbb napvilágra került kitűnő kőszobrok is a budai szobrászműhelyek jelentőségére derítenek fényt.
|
