|
Az 1300 körüli francia művészetben az álló Madonna számtalan változata ismeretes. Bár ezt a Madonnát egyikkel sem lehet közvetlen kapcsolatba hozni, a fontenay-i apátság 1300 körül készült kő Madonnája lehetett az a francia példa, amelyet a miénkhez hasonló módon formáltak át osztrák területeken is. Az Első Toporci Madonna Mestere olyan egyéni változatot alakított ki, amely nagy hatással volt a Szepesség és a szomszédos Kis-Lengyelország szobrászatára is.
A budapesti Madonna legfőbb sajátosságai: a derűs arckifejezés, az enyhén hajló "S" vonal, amelyet a bal lábon nyugvó testsúly, a jobb láb ívét követő ruharedők és a kissé jobbra hajtott fej hangsúlyoz. A legszembetűnőbbek azonban a jobb kar által felfogott palást öblösen keresztbe ívelő nehéz redői, amelyek olyan feltűnő ellentétben állnak a hullámzóan vállra omló fodros szélű fátyol könnyed alakításával. A toporci Mária jobb vállától függőlegesen aláhulló palástja tömbszerű zártságot kölcsönöz az alaknak. A zömök hatáshoz az is hozzájárul, hogy a gyermek Jézus Máriához képest igen nagy. Szigorúan egyenes tartásának csak a keresztbe tett láb és hajdan a kezek adtak mozgalmasságot, ez azonban az általánosan elterjedt típus jellegzetessége. A Gyermek az előző század hagyományának megfelelően hosszú inget visel, a ruhátlan ábrázolások csak a a XV. században váltak általánossá, mint ezt a második toporci Madonna Jézus-alakja is bizonyítja.
Mária és a gyermek Jézus keze hiányzik, ennek az az oka, hogy a szobornak csak a törzsét faragták egy darabból, a kiálló részeket külön fából készítették és csapokkal rögzítették, így ezek az idők folyamán könnyen leválhattak.
|
