Szobrász, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja (1930). A századforduló hivatalos művészetének jelentős képviselője. A Mintarajziskola elvégzése után E. Hellner tanítványaként a bécsi, majd a müncheni akadémiára került. Itt Witmann és Wagmüller voltak a mesterei, művészi érdeklődése azonban inkább a francia és belga mesterek felé fordult.

Első nevezetes munkája a Mária és Magdolna című márványszobor volt (1884, Magyar Nemzeti Galéria), utána az Aradi vértanúk Huszár Adolf által abbahagyott szobrát fejezte be (1889), melyet az emlékszobrok hosszú sora követett (Budapest, Honvédszobor, 1889-1893; Andrássy Gyula lovas szobra; a hat más szobrásszal kivitelezett Millenniumi emlékmű, 1894-1929, építésze Schikedanz Albert; Erzsébet királyné, 1932; az Orbán Antallal közösen készített lebontott Tisza István-szobor, 1934; Szegeden a Deák Ferenc-szobor).

Portrékat (Ligeti Antal mellszobra, 1887; női portrék), reprezentatív arcképeket (I. Ferenc József, Deák Ferenc stb.) és síremlékeket (Csukássy József, 1893) is alkotott. A neobarokk emlékszobrászat legjelentősebb mestere. Művészetét bravúros mesterségbeli tudás, barokkos, mozgalmasság, pátosz és festőiség jellemzi. Számos kitüntetést, díjat, aranyérmet nyert. A Magyar Nemzeti Galéria harminc szobrát őrzi.