|
A Liliomos önarckép Vajda Lajos ún. ikon-korszakának első darabjai közé tartozik. Jól megfigyelhetjük rajta a hagyományok, a különféle kultúrák rétegződését, melyre Vajda sajátos új mondanivalóját és előadásmódját építette. A képen a pravoszláv ikonok inspirációja ismerhető fel, de a festő a művészi kifejező eszközök alapelemei után kutató keleti és nyugati avantgarde-művészet eredményeit, és a magyar népművészet stilizációját is felhasználta a vonalak és pontok által jelölt formák és struktúrák megfogalmazására. A művész áhítatát, ártatlanságát jelképezi az ikonforma, az enyhén feltekintő szemek, a liliomlevelek. A ritmizáló vonaljáték és a tört, fojtott színvilág azonban visszautal a szecesszióra is, a semmiből kinövő levelek Csontváry korai festményének, az Ablaknál ülő nőnek hangulatát idézik, ahol a növényi elem hasonló módon titokzatost jelentést kölcsönöz az arcnak. A pasztellkép színvilága a sárga és fekete színek árnyalataiból és egymással való keveredéséből, illetve töretéséből alakul ki. Egy kevés fehér, a szemek fehérje és a ruha pontstruktúrája mozgatja meg egy kissé a sápadt, de választékos együttest. Az új ígérete a hervadás színeivel jelentkezik ezen az önarcképen, melynek határozott vonalrendszere ellentétet képez a természeti-növényi elem elmozduló, megrezdülő, titokzatos körvonalával.
|
