|
Uitz a vörös takarón fekvő, plédbe burkolódzó, alvó nőalakot már a Tanácsköztársaság bukása utáni "csendben" festette. Életszituációjából érthetően vált ekkor Uitz művészetének egyik fő témájává a kendőbe vagy plédbe burkolódzott modell ábrázolása, ami az emigráció első évében, Bécsben született rézkarcainak egész során visszatér. A Fekvő nő ezeknek az 1920-as munkáknak az előzménye, feltehetően a magyarországi alkotóperiódus utolsó festménye, s egyúttal Uitz olajképei közül a legismertebb. A reneszánsz Vénusz ábrázolásokra is visszautaló témájában és fénnyel modelláló plasztikus megoldásában, kompozíciós zártságában jól mutatja e kép, hogyan élt tovább a tradíció szelleme a művészben az izmusok problémáival való kísérletezés mellett.
|
