|
A MA köréből indult Uitz Béla pályája. A MA korszakából való ez a kép, melynek egész terét betölti a magas támlájú karszéken a nézővel szemben ülő nőalak. Fejét kissé oldalt billenti, összekulcsolt két kezét az ölében pihenteti. Hegyes kivágású, sötét színű, egyszerű mellényt visel, világos színű, hosszú ujjú blúz fedi a karját. Ölében kemény redőkbe gyűrődő drapéria, mely térdét is takarja. Síkba fegyelmezett, mégis erősen plasztikus megformálású. Színvilága is a plaszticitásnak van alárendelve, a világosbarnába ágyazott acélkék hidegsége dominál. Uralkodó kompozíciós eleme továbbá a szimmetria, melynek egyhangúságát csupán az enyhén fényirányba forduló arc oldja fel. A háttámlának és az emberalaknak egymáshoz való viszonylatából leolvasható néhány foknyi látásszögben mutatkozó eltérés. Ez az alig érzékelhető elmozdulás teremt feszültséget a képen. Nem nehéz egyébként ebben a képben felfedezni a közvetlen rokonságot Uitz későbbi plakátjaival sem. A képen semleges a háttér, a karszék támláját is csupán kontúrjában érzékelteti. A szék anyaga, plasztikussága itt másodlagos, hogy annál jobban kiemelődjék a kép főszereplője, a méltóságteljes nőalak. Mai emberanya ő, munkásmadonna, korának gyermeke. Mert ki ne gondolna a kép láttán a kora reneszánsz istenanya szerepében fenségesen trónoló madonnákra, vagy az érett reneszánsz szinte köznapian egyszerű Mária-ábrázolásaira? Uitz Bélánál azonban ez a múltban való barangolás csak eszköz, mert ő az elmúlt korok művészetének csupán tanulságait, egyes formai elemeit - azt is csak áttételesen - alkalmazta, beleolvasztva azt a kép tartalmi egészébe. Mondanivalóját a képi kifejezés eszközével erősítette fel, úgy, hogy közben eredetit s egyben mait teremtett. Mainak érezzük, mert az emberi méltóságot emelte örök, s most már földi értelemben vett fenséges magaslatra.
|
