|
Míg a rézkarcoló nemzedék legtöbb képviselőjénél szembetűnő az arc fiziognómiai sajátosságainak képlékenysége, addig Tarjáni Simkovics Jenő önarcképei mindig megőrizték a konkrét arcvonások állandóságát, grafikái ugyanakkor mégis a legváltozatosabbak kortársaié között: a beállítások és a nézőpontok variálása mellett a legkülönfélébb lelkiállapotok tükröződnek szúrós tekintetű, szuggesztív önarcképein. A rövid, szinte kopaszra nyírt haj, a keskeny arc, a hosszú orr és a ferdén metszett szemek mind konstans elemei az ábrázolásoknak, mégis a mindig más megvilágításban folytonosan változik az arc plasztikus domborzata. Tarjáni Simkovicséhoz hasonló önarcképpel találkozhatunk a Szőnyivel egyidős Ivan Radoviænál, aki 1918-ban vele együtt Rétinél tanult a Képzőművészeti Főiskolán, és ugyanazon a nyáron megfordult Nagybányán, majd 1920-ban a kecskeméti művésztelepen is.
|
