|
Schallhas Károly Fülöp pozsonyi születésű festő volt akinek eddig ismert életrajzi adatai csaknem mind bécsi akadémiai tanulmányaira és működésére vonatkoztak. Valószínűleg 1783-1786 között iratkozott be az akadémiára, ahol mestere és művészetének példaadó ösztönzője a Magyarországon is működött Johann Christian Brand, a tájképfestészct professzora volt. 1787 januárjában egy Gessner idilljeiből vett jelenet mcgfestésével akadémíai díjat nyert (megosztva Anton Trogerrel). 1790-ben lett az akadémia tagja, majd 1795-ben a tájképfestészeti szakosztály korrektora. Életét nagyon fiatalon, 1797-ben fejezte be, ekkor már tanársegéd volt Friedrich August Brand mellett.
Ez idáig még teljesen fel nem tárt életművéből fennmaradt öt olajképe és mintegy száz grafikája a színárnyalatok iránt érzékeny, oldott ecsetkezelésű, a természet és az ember festői kapcsolatát kutató művésznek mutatja. Schallhast az osztrák vidék táji szépségei ragadták meg, utazásai során készült rajzai konkrét tájélményekre utalnak, olajképein pedig a levegős táj, a párás fények és táji hangulatok általánosabb megfogalmazását kísérli meg. Tájképein a látvány kiválasztásában a valóságnak enyhén romantikus, olykor - különös rajzvázlatain - historizáló szemlélete érződik. Tág horizontű, az éggel elmosódottan találkozó tájrészletei néha atmoszferikus feszültséggel terhesek, ám a képtér mindig nyugodt elrendezésű, harmonikusan építkező elemekből tevődik összc. A közelgő vihart képén a megváltozott fényviszonyok, az összetömörülő felhők sötét, éles metszésű árnyéka jelzi, s a feltámadó szél, amely felkapja a hazatérő állatoktól felvert port. Mindezt kissé párás színekkel, enyhén nosztalgikusan ábrázolta a festő.
|
