Festő, grafikus, lapszerkesztő, író. Középiskoláit Budapesten végezte, majd négy évig dolgozott tisztviselőként (1905-09). Munkája mellett az Iparrajziskolában folytatott müvészeti tanulmányokat (1905-09). Első munkái Rippl-Rónai hatásáról tanúskodnak. Témáinak szociális tartalmára figyelt fel Ansel Gallén-Kallela finn festőművész, akinek támogatásával hároméves állami ösztöndíjat kapott. 1909-től öt évet töltött az akkor virágkorát élő Gödöllői Művésztelepen, ahol Kőrösfői Kriesch Aladár irányításával biblikus témákat és a magyar mondavilág témakörét elevenítette meg (Mária eljegyzése, Krisztus kiűzi a kufárokat, Attila-monda). 1909-ben a KÉVE (Magyar képzőművészek és Iparművészek Egyesülete) művésztársaság tagjai közé választotta. Rendezésükben számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt (Budapest, Berlin, Düsseldorf, Bécs, Drezda, Lipcse, Nürnberg, Genf), és több kiállítás díjazott művésze. Ezt a korszakot markáns megfogalmazású táblaképek, monumentális alkotások, színes ablakok, gobelinek jellemzik.

1911-ben és 1914-ben müncheni tanulmányutat tett. 1924-ben létrehozta a Spirituális Művészek Társaságát, majd 1932-ben a Spirituális Művészek Szövetségének lapját, a szecessziós művészet továbbélését ápoló Fáklyát, amelyet két év után betiltottak. 1935-ben közös gyűjteményes kiállítást rendezett Ámos Imrével az Ernst Múzeumban, és Kató Kálmánnal Új Szalon néven kiállítóhelyiséget nyitottak Budapesten. Az 1938-ban Győr város felkérésére készített nagyméretű gobelinjét a New York-i világkiállításon mutaták be. 1937-41 között a katolikus és szabadelvű polgári sajtóorgánum, a Nemzeti Figyelő munkatársa lett. 1921-40, között három verseskötete és néhány színműve is megjelent. 1942-43-ban festette a Lónyai utcai református főgimnázium dísztermének freskóját, A magyar reformáció szellemtörténetét. Az 1944. évi országos műcsarnoki tárlaton történelmi művével Benczúr-díjat nyert.

1957-ben Párizsban, a Magyar Házban volt sikeres egyéni gyűjteményes kiállítása. Legjelentősebb kiállításai még: Párizs (1958), Budapest (1935, 1964, 1976), Gyula (1974), Szekszárd (1978), Nagykőrös (1979). Munkásságát Gödöllő város díszpolgára kitüntető címmel ismerték el 1977-ben.

Sokoldalú művészetét - nagyméretű olaj-, fal- és üvegképeit, szőnyegterveit, grafikáit az angol praeraffaelita művészeti mozgalom, az utópista szocializmus elképzelései és a magyarságtudat gondolatköre egyaránt jellemzi. A szecesszióban gyökerező stílusát expresszionizmus, olykor patetikus hangvétel, illetve groteszk ábrázolás kíséri.